Hirdetés

Fiúk ellen fociznak a lányok

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 1 perc
Fiúk ellen fociznak a lányok
Ismét útjára kelt a labda a Vasas háza táján Fotó: Szász Csaba

A Vasas Femina alig egy hete kezdte el a felkészülést a tavaszi idényre, ideje bőven van, ugyanis az alsóházban csak március másodikán indul a pontvadászat.
A húsztagú keretnek két hiányzója van, a Vasas igazolt egy moldovai belső védőt, illetve a szintén moldovai Doibani Carina sem érkezett vissza, mindketten az országuk válogatottjával edzenek. A keretben akadnak új arcok is, a Fradi-nevelésű Patkós Viktória középpályás csatlakozott a tavaly télen leigazolt anyaországi „különítményhez”, Hornok Rékához, Török Lillához és Lengyel Krisztához hasonlóan ő is a magyar élvonalban játszó Soroksár SC-től igazolt Udvarhelyre.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A Vasas edzésein jelen van két igencsak fiatal korosztályos játékos is, Kovács Dóra és Elekes Lilla, akik ismerkedni jöttek a felnőttek világával.
- A lányok még nem töltötték be a 15. életévüket, ezért nem játszhatnak a felnőttcsapatban, de felhoztam őket, hogy szokják a légkört. Ugyanezt az utat járta be Horváth Anita, Mitri Rita és Geréd Erika is, utóbbiak ma már az FK Csíkszereda alapemberei – magyarázta Vágó Attila vezetőedző. Az udvarhelyiek mestere elmondta, szeretnék visszahozni a brazil Dudát (teljes nevén Maria Eduarda Santana), aki várhatóan február közepén csatlakozik a kerethez.
A hathetes felkészülés alatt féltucatnyi edzőmérkőzést tervez a Vasas Femina, kétszer meccsel a Sepsi OSK-val és a Besztercei Gloriával, illetve négy esetben korosztályos fiúcsapatok ellen lépnek pályára.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!