Az eddigi huszonkét labdarúgó-világbajnokságon mindössze kétszer, az 1930-as premieren, illetve 1950-ben nem rendeztek bronzmérkőzést, egyébként mindig, s így volt ez szombaton is, amikor Horvátország csapott össze 44 137 néző előtt a torna meglepetéscsapatával, Marokkóval. A két gárda eddigi találkozójából kiindulva a legtöbben valószínűleg unalmas, passzolgatós játékra számítottak, ezzel szemben az Argentína elleni elődöntőhöz képest a kezdőn öt helyen is változtató horvátok már a 7. percben beköszöntek: egy szabadrúgás-variáció után Gvardiol parádés csukafejessel szerzett vezetést: 1–0. Mindössze két perc múlva egyenlített Marokkó: Zijes – aki Hakimivel együtt 10. vb-meccsét játszotta, s ezzel beérte az eddigi arab csúcstartót, a legendás szaúdi kapust, Mohammed al-Deaját – szabadrúgását Majer Dari elé fejelte, aki öt méterről a tétova Oršić mellett a kapuba fejelt (1–1). Egy marokkói helyzet után a 42. minutumban Oršić mesterien tekert 14 méterről a bal felső sarokba, a hatalmasat nyújtózó Bunu csak beleérni tudott: 2–1.

A második félidő sem hozott fordulatot, Marokkó küzdött becsülettel, de a csatárok vagy célt tévesztettek, vagy a 37 esztendős „cséká”, Luka Modrić mentett nagyot az ötösön – a horvátok aranylabdása mind a hat vb-meccsén pályára lépett, ilyen korban vagy fölötte csak kapusok játszottak ennyi mérkőzést vébén: az olasz Dino Zoff 1982-ben, az angol Peter Shilton pedig 1990-ben. A hajrához közeledve Kovačić lábában volt a mindent eldöntő gól, de közelről mellé lőtt, en-Nesziri a hosszabbításban közelről fölé fejelt, a fanatikus szurkolóik által űzött-hajtott marokkóiak viszont sem erővel, sem pedig idegekkel nem bírták már.

A horvátok a legutóbbi vb-ezüst után ezúttal bronzérmet szereztek, de emiatt aligha bánkódik bárki is a négymilliós országban, Marokkóra pedig egész Afrika büszke lehet, hiszen a fekete kontines csapatai közül korábban senki sem tudott bekerülni vb-n a legjobb négy közé.