Elmaradtak a sikerek

Győzelem nélkül zárták a 13. játéknapot Hargita megye harmadosztályos labdarúgócsapatai: a Székelyudvarhelyi FC hazai pályán egy küzdelmes, helyzetekben szegény mérkőzésen csak egy pontot tudott szerezni a Vaslui ellen, míg a VSK Gyergyó Miroslaván hiába szerezte meg korán a vezetést, végül nem tudta megőrizni előnyét, és vereséggel tért haza.

Szász Csaba
Elmaradtak a sikerek
Balogh (9-es számmal) vezeti fel az udvarhelyiek támadását. Volt esélye betalálni Fotó: Hodgyai István

A labdarúgó 3. Liga pénteki játéknapján a Székelyudvarhelyi FC küzdelmes, kevés helyzetet hozó meccsen ért el 0–0-s döntetlent a CSM Vaslui vendéglátójaként. A találkozót kemény párharcok, játékmegszakítások és fegyelmezett védekezés jellemezte.
Az első félidőben elszórtan akadtak lehetőségek: Kálmán szabadrúgását a hazai kapus bravúrral hárította, míg Albert egy éles szituációban tisztázott. A játékrész végén mindkét gárda elpuskázott egy-egy nagy ziccert.
Fordulás után ismét Kálmán szabadrúgása okozott izgalmat, majd Balog próbálkozását védték. A folytatásban óvatosabbá vált a játék, a csapatok inkább hibamentesen akarták lehozni a hajrát, így komolyabb helyzet már nem alakult ki. A döntetlen reális eredménynek bizonyult.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Hiába vezettek

Szombaton a gyergyóiak Miros­laván nem tudták megismételni a szeptemberi, hazai bravúrt. A jó rajt ellenére – Sütő 13. perces fejesével még vezettek – gyorsan jött a válasz, majd félóra után a hazai támadók újra mattolták a védelmet, így 2–1-es állással vonultak pihenőre.
A második félidő elején több ígéretes lehetőség is adódott az egyenlítésre, ám a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat: egy gyors kontra végén Pandeli harmadszor is betalált. A VSK Gyergyó a végéig támadásban maradt, de csak a hosszabbításban kiharcolt büntetővel tudta csökkenteni a különbséget, így pont nélkül maradt (3–2).

Kemény forduló következik

A 3. Liga 1. csoportjának 14. fordulója gyakorlatilag az első hat csapat számára rangadót jelent. Pénteken a harmadik Aerostar az éllovas Șoimiit fogadja, szombaton a második Cetatea vendége lesz a Székelyudvarhelyi FC, az ötödik pedig a Viitorul Miroslava csapatát fogadja. Amennyiben az SZFC számára összejönne egy bravúr és Suceaváról három ponttal térne haza a csapat, úgy a 4. és 5. helyezett közötti rangadó eredményétől függetlenül legalább egy helyet javítana a gárda a rangsorban és újra nagyon közel kerülne a székelyudvarhelyi csapat a felsőházi rájátszást jelentő negyedik helyhez.

Elmaradtak a sikerek

Labdarúgó 3. Liga, 13. forduló
Eredmények: Székelyudvarhelyi FC – CSM Vaslui 0–0; Știința Miroslava – VSK Gyergyó 3–2 (2–1) /Pandeli 15., 32., 54., illetve Sütő 13., Păun 90+1 p.)/; Bákói FC II. – Jászvásári USV 2–3; Bucovina Rădăuți – Cetatea Suceava 1–2; Șoimii Gura Humorului – Viitorul Onești 3–0; CSM Adjud – Bákói Aerostar 0–1.

  1. Şoimii Gura Humorului

13

11

1

1

34–4

34

  2. Cetatea Suceava

13

9

1

3

34–14

28

  3. Bákói Aerostar

13

6

4

3

20–20

22

  4. Ştiinţa Miroslava

13

6

2

5

17–21

20

  5. Viitorul Onești

13

5

4

4

15–13

19

  6. Székelyudvarhelyi FC

13

5

3

5

21–18

18

  7. Bucovina Rădăuţi

13

5

1

7

16–17

16

  8. CSM Vaslui

13

4

4

5

13–16

16

  9. CSM Adjud

13

4

3

6

9–13

15

10. USV Jászvásár

13

4

3

6

14–22

15

11. VSK Gyergyó

13

4

2

7

17–25

14

12. FC Bákó II.

13

1

0

12

12–39

3


 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!