Hirdetés

Csíkszereda és Udvarhely is érdekelt

Március 19-én rajtol a női labdarúgó Román Kupa csoportköre, az FK Csíkszereda a felsőházi ellenfeleivel küzd a kupasorozatban, kétszer idegenben, egyszer hazai pályán. A Székelyudvarhelyi Vasas Femina az alsóházi ellenfeleivel került egy csoportba, és mindhárom mérkőzését hazai környezetben játszhatja.

Szász Csaba
Csíkszereda és Udvarhely is érdekelt
Tavaly a kolozsváriak ellen döntőzött a csíki csapat Fotó: FK Csíkszereda

A Román Labdarúgó-szövetség vasárnap tette közzé a női labdarúgó Román Kupa menetrendjét. A kupasorozat eme szakaszában a női Szuperliga nyolc csapata indul, kiegészülve a selejtezőkből továbbjutott négy együttessel. A három négyes csoportra osztott mezőnyben két Hargita megyei gárda küzd a trófeáért.
A körmérkőzéses rendszerben rendezett fordulók találkozóit március 19-én, április 16-án és 30-án rendezik. A szakszövetség által közzétett menetrend szerint a tavalyi kupadöntős FK Csíkszereda a felsőházi ellenfeleivel került az A csoportba, az első fordulóban a Kolozsvári U otthonában kezd, majd a Besztercei Gloriát fogadja, a csoportkört pedig a Konstancai Farul vendégeként zárja.
A Vasas Femina az alsóház három másik csapatával került a B jelű kvartettbe, az udvarhelyiek mindhárom fordulóban hazai környezetben fogadják sorrendben a Gyulafehérvári Unirea, a Szamosújvári Atletic és a Hermannstadt gárdáit.
A legjobb négy közé az A csoport első két helyezettje, valamint a B és C csoportok győztesei jutnak. Az elődöntőket május 14-én, míg a döntőt június 11-én játsszák.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Zajlik a rájátszás

A kupaküzdelem startjáig az élvonalbeli csapatok még lejátszanak egy bajnoki fordulót, a felsőházban az FK Csíkszereda szombaton a Besztercei Gloriát fogadja, a Kolozsvári U pedig vasárnap a címvédő Konstancát látja vendégül. Mint korábban írtuk, a csíki csapat vasárnap döntetlent játszott a Konstanca otthonában, így maradt az ötpontos hátránya az éllovas tengerpartiakkal szemben.
Folytatódnak a küzdelmek az alsóházban is, vasárnap 11 órától a Vasas a sereghajtó Hermannstadt együttesét fogadja, a Gyulafehérvár pedig Szamosújvár csapatát látja vendégül.
A legutóbbi, vasárnap délután, lapzártánk után véget ért játéknapon az udvarhelyi lányok 1–0-s vereséget szenvedtek az éllovas Szamosújvár otthonában, így már nyolc pontra nőtt a hátrányuk az alsóházat vezető Kolozs megyei csapattal szemben, de továbbra is a második helyen áll a Vasas Femina.

A Román Kupa csoportjai
A csoport: Konstancai Farul, Kolozsvári Universitatea, FK Csíkszereda, Besztercei Gloria.
B csoport: Székelyudvarhelyi Vasas Femina, Szamosújvári Atletic Olimpia, FC Hermannstadt, Gyulafehérvári Unirea.
C csoport: Temesvári Politehnica, VSK Alexandria, Jászvásári Politehnica, Petrolul Ploiești.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!