Hirdetés

Botoşani-ban zárja az évet a Vasas

Idegenbeli kupamérkőzéssel zárja holnap az idei évet a Vasas Femina, a székelyudvarhelyi női labdarúgócsapat téli erősítéssel szeretné megnyerni a bajnokságot, illetve a feljutásért kiírt osztályozót is.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 3 perc
Botoşani-ban zárja az évet a Vasas
László Béla és Vágó Attila értékelte az őszi idényt Fotó: Szász Csaba

Az év utolsó mérkőzésére készül a Vasas Femina, az udvarhelyi női labdarúgócsapat kedden 11 órától a FC Botoşani otthonában küzd azért, hogy bejusson a Román Kupa csoportkörébe. Vágó Attila vezetőedző tanítványai az őszi idényt a második helyen zárták, két ponttal az éllovas románvásári Vulpițele Galbene mögött.

– Amióta átvettem a csapatatot, egy döntetlen kivételével minden mérkőzésünket megnyertük, őszintén szólva nem vártam ennyit a csapattól. Második helyen telelünk, és ahhoz, hogy bajnokok legyünk, tavasszal minden mérkőzésünket meg kell nyernünk

– értékelt Vágó Attila. A kitűnő eredmény ellenére az udvarhelyiek mestere hozzáfűzte, hogy a bajnoki cím megszerzéséhez még ennél is több kell, ezért a téli szünetben mindenképpen erősíteni kell a keretet.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

– Legalább négy-öt játékost kell igazolnunk, hogy a tavaszi „menetelésnek” feljutás legyen a vége. Ehhez nem elég megnyerni a bajnokságot, mert vár ránk egy osztályozó is, és olyan csapattá kell válnunk, amely azt a párharcot is megnyeri

– összegzett Vágó.
A Vasas Femina a Bukaresti Fair Play elleni hazai 4–0-s hazai győzelemmel zárta a női labdarúgó 2. Liga őszi idényét, ezt követően László Béla klubelnök köszönetet mondott Hargita Megye Tanácsának, amely 13 ezer lejjel támogatta pályázati úton a fenőttcsapatot. László ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy a korosztályok támogatására benyújtott pályázatot negatívan bírálta el a megyei önkormányzat, dacára annak, hogy a Vasas négy korosztályban (U11, U13, U15, U17) ad játékosokat a nemzeti válogatottnak.
László Béla az udvarhelyi önkormányzat felé is tolmácsolta köszönetét, a város a felnőttcsapatot 150 ezer, az ifi csapatokat pedig 50 ezer lejes támogatásban részesítette.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!