A VSK bedarálta a dévaiakat is
A teremlabdarúgó 1. Liga legutóbbi játéknapján a Sepsi-SIC hengerelt a sereghajtó Mărăşeşti ellen, a VSK Székelyudvarhely pedig elhozta a pontokat a Dévai West otthonából. A háromszékiek maradnak a tabella élén, az udvarhelyiek pedig feljöttek a második helyre.
Töretlen az udvarhelyi teremfocisok lendülete: két héttel a címvédő Galac hazai legyőzése után vasárnap Déván is minden pontot begyűjtöttek. A 1. Liga alapszakaszának hatodik fordulójában Jakab Zoltán együttese már a kezdés után próbálta ráerőltetni akaratát a tapasztalt, brazil idegenlégiósokra építő Westre, ám az első találatot mégis a hazaiak szerezték a 4. percben. A válasz gyorsan érkezett: Péter tíz méterről lőtte ki a bal alsót (1–1).
A hazai időkérés után felpörögtek az események, Herci közelről kotorta be a labdát, majd Kedei villanása után Tankó egalizált (2–2). A tempó végig magas volt, mindkét kapu előtt akadt dolga a hálóőröknek, és egy-egy kapufa is jelezte: nem barátságos meccset látnak a nézők. A Tankó–Kedei összjáték újra meghozta az udvarhelyi előnyt, majd Péter duplázott, így a VSK 4–2-es vezetéssel mehetett szünetre.
A fordulás után Kedei labdaszerzése és higgadt befejezése növelte a különbséget, majd a West kockáztatott, mezőnyjátékosra cserélte kapusát, de ez sem jött be: Péter a saját térfeléről emelt az üres kapuba, gyakorlatilag eldöntve a találkozót (2–6). A házigazdák igyekeztek szépíteni, de energiájuk elfogyott, miközben az udvarhelyiek magabiztosan növelték előnyüket. A gólgyártásból még a kapus is kivette részét, így a végére kilencszer találtak be a székelyföldiek.
A bajnokságot továbbra is a Sepsi-SIC vezeti 14 ponttal,miután szombaton 7–1-regyőzött a sereghajtó Mausoleul Mărăşeşti ellen. A VSK Székelyudvarhely újabb sikerével12 pontos, és fellépett a második helyre. Egyelőre ott is marad, mivel a 6. forduló zárómérkőzését, a Galaci United–Dévai Autobergamo összecsapást elhalasztották – a galaciak a héten a Bajnokok Ligája csoportkörében játszanak az azeri Araz Naxçıvan (szerdán), a holland Tigers Roermond (csütörtökön) és a luxemburgi FC Differdange ellen (szombaton).
Eredmény: teremlabdarúgó 1. Liga 6. forduló: Dévai West–VSK Székelyudvarhely 4–9 (2–4).

