A legjobb akar lenni
A magyar első osztályban szereplő Puskás Akadémia FC női csapatában folytatja pályafutását Tankó Réka. Az FK Csíkszeredát elhagyó hálóőr hamar beilleszkedett a felcsúti együttesbe és felkészülési találkozókon már kapott is lehetőséget a bizonyításra.
Amagyarországi Puskás Akadémia FC női csapatába igazolt az FK Csíkszereda tehetséges, román U19-es válogatott kapusa, Tankó Réka. A csíkiak saját nevelésű játékosa a Hargita Népének elmondta: a felcsúti együttes akkor figyelt fel rá, amikor a korábbi években edzőmeccsen összecsapott volt és jelenlegi együttese. – Látták a játékomat, a harciasságomat és a bátorságomat, ami megtetszett nekik. Próbajátékra hívtak és igent mondtam rá, most pedig itt vagyok – fogalmazott a tehetséges kapus. Mint elmondta: nagyon jók az első benyomásai új csapatáról. A játékosok nagy része fiatal, az együttes gyors, lendületes játékra épít, a klub pedig mindent megtesz a csapat fejlődéséért.
– A beilleszkedéssel nincs gond, kedvesek az új csapattársaim, én vagyok türelmetlen magammal szemben kicsit. Igyekszem nem azt nézni, hogy megfeleljek másoknak, hanem saját magamnak legyek a legjobb – mondta Réka. Hozzátette: azzal a céllal igazolt Magyarországra, hogy fejlődjön, új ellenfelek ellen bizonyíthasson. – A legjobb akarok lenni, meg akarom nyerni a bajnokságot az új csapatommal. Szeretném, hogy a magyar válogatott felfigyeljen rám, hogy Magyarországon is megismerjenek – emelte ki. Réka részt vett a Puskás Akadémia szlovéniai edzőtáborában, ahol pályára lépett a Mura elleni edzőmeccsen, majd Bécsben, az Austria Wien ellen kezdőként bizonyíthatott. A Puskás Akadémia a felkészülés részeként augusztus 9-én összecsap az FK Csíkszereda kupagyőztes, augusztus 1–10. között Magyarországon edzőtáborozó lányaival. Hír még a csíki csapat háza táján, hogy távozott a csapatból az elmúlt két szezon egyik meghatározó játékosa, Haraszti Fanni. Új igazolásról is beszámolt már a klub: a védősorba érkezett a 11-szeres magyar rekordbajnok, Demeter Réka. Rajta kívül további erősítések is várhatók, a Hargita Népe információi szerint kapus poszton is erősít a kupagyőztes: a csapattal készül a marosvásárhelyi tehetség, Heim Sára.

