A 99. percben egyenlítettek a hazaiak

Gyarapította pontjai számát az FK Csíkszereda a labdarúgó-Szuperligában: csütörtök este a piros-feketék az 5. fordulóból elhalasztott Kolozsvári CFR elleni találkozót pótolták késő este. A harcos és hosszúra nyúló mérkőzésen négy gól született, a felek pedig osztozkodtak a pontokon, így a tabellán mindkét csapat megőrizte a korábban elfoglalt helyét: a CFR 13 ponttal a 11., az FK 9 egységgel a 15., utolsó előtti helyen áll.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 3 perc
A 99. percben egyenlítettek a hazaiak
Eppel Márton (középen) az FK Csíkszereda színeiben először vette be az ellenfél kapuját Szuperliga-meccsen Fotó: FK Csíkszereda

A meccs első két kapura lövését a csíkiak adták le, ám a Kolozsvári CFR fokozatosan átvette az irányítást, a 17. percben Celicnek nem sikerült jól tisztáznia Munteanu előtt, a vendégek legjobb focisa pedig Cordeanuhoz passzolta a labdát, aki könnyedén szerezte meg a vasutasok első találatát. A gól után némiképp megélénkült az FK játéka, ám ahogyan addig is, a csíkiak inkább az egyetlen csatár, Eppel elfutásában bíztak, a kolozsvári védők azonban rendre jól tudtak visszazárni. A 34. percben gólt ért el az FK, Pászka szabadrúgását követően Eppel fejelte Hindrich kapujába a labdát, az esetnél viszont a partjelző lest intett, így négy percig állt a játék, ezalatt a videóbíró döntésére várva tippelgetett a csíki közönség: a játékvezető megadja vagy sem a gólt. Mint kiderült, a partjelző hibázott, így végül Eppel Márton első Szuperligában szerzett góljának örülhettek az FK focisai és szurkolói egyaránt.

A játék képe a szünet után sem sokat változott a pihenő előttihez képest: a CFR igyekezett támadásban maradni, az FK pedig a védelemre összpontosítva néha egy-egy ellentámadással próbálkozott riadalmat kelteni a kolozsvári kapunál. A 69. percben Andrea Mandorlini pályára küldte Slimanit, és mint két perccel később kiderült, a CFR mestere jól döntött, hiszen a 38 éves algériai focis – Eppelhez hasonlóan – első Szuperliga-gólját szerezte meg a 61. percben, újra előnyhöz juttatva a kolozsvári vasutasokat.

A 86. percben Jebari beadását követően Hindrich szaladt ki kapujából, a kolozsváriak hálóőre a labdáért harcoló Eppelre rá is ugrott, a labda Hegedűshöz jutott, aki ugyan a vendégek kapujába juttatta a játékszert, ám mielőtt az a gólvonalon áthaladt volna, a játékvezető szabadrúgást ítélt a CFR javára. Az eset nemcsak a meccsen, hanem azt követően is nagy visszhangot váltott ki, hiszen a televíziós visszajátszások alapján Eppel nem szabálytalankodott a kolozsvári kapus ellen. A játékvezető is a „fault” szót közölte a tiltakozó csíkiakkal, tény, hogy George Găman azelőtt állította meg a játékot, mielőtt a labda a vendégek kapujába került volna, így a VAR (videóbíró) nem is léphetett közbe. A találkozót követő tévés elemzésen kiderült, a játékvezető tévedett: ugyan nem volt Eppel szabálytalan a kolozsvári kapussal szemben, ám a csíki csatár kezén irányt váltott a labda, amely ezt követően került Hegedüshöz… Így nagy eséllyel a VAR érvénytelennek nyilvánította volna a gólt, ha Găman játékvezető nem téved.

A hajrában a csíki nyomás egyre erőteljesebbé vált, a hosszabbításban Bakos kapura törését két védő akadályozta, közülük Biliboc ezt szabálytalanul tette, ám a játékvezető továbbengedte a játékot. A 93. percben történt esetet a másfél perccel későbbi játékmegszakítást követően elemezte a VAR, a döntést négy perc alatt hozták meg a videószobában, a jogosan megítélt büntetőt Pászka Lóránd értékesítette, a csíki középpályás az FK színeiben első gólját szerezte.

A 2–2-es végeredménnyel zárult meccs 105 percet tartott: három focis is első gólos lett a találkozón, ráadásul a Pászka által elvégzett büntető is érdekes volt, a találkozót követően Ilyés Róbert meg is szidta tanítványát: szerinte nem szabad könnyelműen venni egy tizenegyes elvégzését, ám örült, hogy a Fraditól kölcsönbe érkezett focis gólja pontot ért. „Ha kihagyta volna a tizenegyest, az első vonattal küldtem volna vissza Budapestre” – nyilatkozta a csíkiak trénere a meccs után már higgadtan.

Eredmény
FK Csíkszereda – Kolozsvári CFR 2–2 (1–1).
Gólszerzők: Eppel Márton (34.), Pászka Lóránt (90+9., büntetőből), illetve Andrei Cordea (17.), Islam Slimani (71.).





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!