Hirdetés

A hajrában nyomta meg az SZFC

Az udvarhelyiek pénteken, a csíkiak szombaton rúgtak labdába, az SZFC győzelemmel és vezető pozíciójuk megerősítésével, az FK vereséggel és hazai búcsúval zárta a harmadosztály alsóházi rájátszásának nyolcadik játéknapját.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 3 perc
A hajrában nyomta meg az SZFC
Hazai sikerrel marad az élen az SZFC Fotó: Hodgyai István

A pénteki Székelyudvarhelyi FC – Sepsi OSK II összecsapás vezette fel a labdarúgó 3. Liga ötös számú csoportjának nyolcadik fordulóját. Az udvarhelyiek számára kötelező volt a győzelem az csoportelsőség megtartása, megerősítése érdekében egy olyan ellenfél vendéglátójaként, amely az eddigi fordulókban meglehetősen ingadozó, de egyben kiszámíthatatlan teljesítménnyel rukkolt elő.
A pénteki találkozót a hazaiak irányították, bár fölényük sehogy sem akart megmutatkozni az eredményjelzőn is, sőt a háromszékiek többször is jelezték, hogy akár ők is zsebre vághatják a játékba helyezett pontokat. A mérkőzés sorsa a hajrában dőlt el, a 77. percben Simó Csongor hozta előnybe a vendéglátókat, négy perccel később Savin Cătălin duplázta az előnyt, beállítva a 2–0-s végeredményt.
Az SZFC 41 egységre növelte pontgyűjteményét, és továbbra is vezeti csoportját, de miután a CS Păulești 3–2-re győzött a Kézdivásárhelyi SE otthonában, a két csapat között maradt a hárompontos különbség. A Sepsi OSK leszakadt a vezető kettőstől, a harmadik helyért, illetve a kiesés elkerüléséért a Zernyesti Olimpic és a Brassói Tâmpa ellen harcol az utolsó két fordulóban. A KSE sorsa ugyanakkor megpecsételő­dött, biztosan búcsúzik a har­mad­osztálytól.

Hazai FK-búcsú

A harmadosztálytól egyelőre nem, de hazai közönségétől már elbúcsúzott az FK Csíkszereda fiókcsapata, amely szombaton kora este a Rapid Brodoc együttesét látta vendégül. Demény Norbert fiataljainak lett volna esélyük a pontszerzésre, végül mégis kétgólos vereség lett a hazai búcsú vége. A következő fordulóban szabadnapos lesz a csíki csapat, amely az alsóházat már biztosan megnyerő Ştiinţa Miroslava otthonában búcsúzik a harmadosztálytól.

3. Liga, alsóház, 8. forduló
1. csoport: FK Csíkszereda – Rapid Brodoc 0–2, Ştiinţa Miroslava – Viitorul Darabani 4–0. Az állás: 1. Ştiinţa 42 pont, 2. Şomuz 35 p., 3. Viitorul 26 p., 4. Rapid 25 p., 5. FK Csíkszereda II. 13 p.
5. csoport: Székelyudvarhelyi FC – Sepsi OSK II. 2–0, Kézdivásárhelyi SE – CS Păulești 2–3, Zernyesti Olimpic – Brassói Kids Tâmpa 2–0. Az állás: 1. Székelyudvarhelyi FC 41 p., 2. Păulești 38 p., 3. Sepsi OSK II. 29 p., 4. Olimpic 28 p., 5. Kids Tâmpa 28 p., 6. Kézdivásárhelyi SE 21 p.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!