Hirdetés

Korond nyerte a csapatversenyt

Korondon öt ország huszonnégy csapatának 275 sportolójával huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Lőrincz Márton-emlékversenyt. Első alkalom volt, hogy a verseny névadójának, Lőrincz Mártonnak a szelleme egészen közelről „szemlélhette” a küzdelmeket, miután tavaly októberben hazatérhettek a korondi Herkules hamvai.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 3 perc
Korond nyerte a csapatversenyt
A korondiak méltón éltetik a székely Herkules emlékét Fotó: LMSE

Január utolsó hétvégéjén a hagyományoknak megfelelően zsúfolásig megtelt a korondi Lőrincz Márton sportcsarnok, ahol huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Lőrincz Márton birkózó-emlékversenyt. Külön említést érdemel, hogy az öt ország 24 csapatának 275 versenyzőjével lebonyolított egynapos torna volt az első olyan emlékverseny, amikor a sportrendezvény és a sportcsarnok névadójának, Lőrincz Mártonnak a szelleme egészen közelről „figyelhette” a küzdelmeket. Tavaly októberben ugyanis épp a közelben található életnagyságú szobra mellett helyezték örök nyugalomra a község legnevesebb fiá­nak, az 1936-os berlini olimpián birkózásban aranyérmet szerző székely birkózónak a hamvait.
Ambrus Sándor, az eseményt szervező Lőrincz Márton Sportegyesület elnöke elmondta, hogy a részvétellel ezúttal is megközelítették a felső határt, ugyanakkor a szakértők és a tornán megjelent csapatok vezetői szerint a mostani volt az elmúlt huszonhárom év egyik legszínvonalasabb versenye.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

– Ez nem kismértékben köszönhető a meghívásunkat elfogadó szlovákiai, lengyelországi és anyaországi csapatoknak, de a legnagyobb érdem talán a két moldovai csapaté. A moldovai szabadfogású birkózás színvonala önmagáért beszél, a két csapat részvétele pedig a szokásosnál is magasabbra emelte az emléktorna rangját – értékelt Ambrus Sándor. A klubelnök kiemelte, hogy egy olyan meghívásos versenyről van szó, amit egy nap alatt kell lebonyolítani, ennélfogva a résztvevők számának van egy felső határa, amit elég gyakran feszegetnek.
– Sajnos olykor előfordul, hogy vissza kell mondanunk a jelentkezést, nem szívesen tesszük, de van ilyen eset. Ez nyilván ösztönzőleg hat az indulni kívánó csapatok számára, kitesznek magukért, igyekeznek a legmagasabb színvonalat képviselni, ami automatikusan emeli a rendezvény mércéjét is – fogalmazott Ambrus. Hozzátette, hogy a verseny a házigazda korondiak szempontjából is különleges fontosságú, hisz az elmúlt egy évben újonnan felfedezett helyi birkózópalánták, a Lőrincz Márton Sportegyesület legifjabb tehetségei itt kapnak először lehetőséget, hogy saját otthonukban villantsák meg tudásukat, büszkévé téve ezáltal a jelen lévő szülőket, nagyszülőket, hozzátartozókat.
A házigazdák nem is vallottak szégyent, immár hagyományosnak mondható módon nyerték meg a csapatversenyt, második helyen végzett holtversenyben a Székelyudvarhelyi ISK és Kiskunfélegyháza csapata, a dobogó harmadik helyén a Székelyudvarhelyi VSK és Farkaslaka csapatai osztoztak.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!