VisitSzépvíz.ro – lehetőség a további fejlődéshez
És még mit látogathatnánk meg a községben? – hangzik el gyakran a kérdés a Székely Határőr Emlékközpont látogatóitól. Erre válaszul hozta létre Daczó Dénes és Szakács Zoltán a Visit Szépvíz turisztikai gyűjtőoldalt, ahol a vendégek részletes információt kapnak arról, hogy a környéken mit lenne érdemes megismerniük. Az oldal működtetéséről és a helyi turizmus helyzetéről Daczó Dénes idegenvezetővel, kommunikációs szakértővel beszélgettünk.
– Magánkezdeményezésként készült el a visitszepviz.ro turisztikai gyűjtőoldal, amely számba veszi Szépvíz természeti és kulturális látványosságait, erőforrásait, és összegyűjti mindazokat a helyi vállalkozásokat, amelyek érdekeltek a turizmusban. Mi hívta életre?
– A községbe érkező, a Székely Határőr Emlékközpontot megtekintő vendégeink a tárlatvezetés végén rendre megkérdezték tőlünk, hogy még milyen látnivalók vannak a településen. 2021-ben megnyílt az emlékközpont, aminek következtében egyre több látogató érkezett Szépvízre. Ez mérföldkő volt a község életében: a kiállítást az első évben nyolcezren tekintették meg, három év után a látogatók száma meghaladta a 27 ezret. A vendégek közül sokan érdeklődtek arról, hogy milyen turisztikai látványosságokat kereshetnek fel, milyen szolgáltatásokat próbálhatnak ki a környéken – erre válaszként készítettük el kollégámmal, Szakács Zoltán idegenvezetővel a Visit Szépvíz turisztikai gyűjtőoldalt. Tulajdonképpen a település természeti és kulturális látnivalóit gyűjtöttük egybe, leírást készítettünk ezekhez, és látványos képes, valamint videós tartalommal mutatjuk be őket. Kezdetben a saját archívumomban, képtáramban fellelhető tartalmakat használtuk fel. A visitszepviz.ro oldal egy gyors kommunikációs válasz volt a látogatók igényeire. Természetesen az oldal további fejlesztési lehetőségeket is rejt magában.
– Ezt én úgy is értem, hogy a honlap egyrészt a látogatóknak kínál lehetőségeket, másrészt viszont a helyi vendéglátóknak is segíthet. A gyakorlatban ez hogyan valósul meg?
– Amikor az oldal tartalmát összegyűjtöttük és elkészítettük, úgy képzeltük el, hogy a településre érkező látogatók a honlapon kiválasztott turisztikai célpontokat az ott található leírás és koordináták segítségével egyénileg is fel tudják keresni. A webes kalauz telefonról is könnyedén kezelhető. Idegenvezető segítségével akár tematikus túrákat és programokat is ki lehet dolgozni a leírások alapján. A vezetett túráknak sajátos hangulata van, de ezek nagyban függenek a rendelkezésre álló emberi kapacitástól, időtől és szervezéstől. Az emlékközpontba érkező vendégek kíváncsiak arra is, ami az épületen kívül található. A látogatók kérdései mindig rávilágítanak arra, hogy merre lehetne tovább fejlődni. Ha a községben turizmusban akarunk gondolkodni, akkor az nem csupán egy vagy két kiállítás meglátogatását jelenti, hanem ennél jóval többet. Három évvel ezelőtt sokan megkérdőjelezték az emlékközpont vonzerejét, de azóta 27 ezer ember látogatott ide. Mégis időszerű a kérdés: merre, hogyan tovább? A válaszok megfogalmazásához a község és a közösség bevonására, közös gondolkodásra van szükség.
– Van ilyen irányú közös gondolkodás?
– Közös gondolkodás szándékával hoztuk létre és működtetjük harmadik éve saját forrásból a Visit Szépvíz honlapot. Amikor elkészült, az első lépésünk az volt, hogy megkerestük a településen mindazokat, akik a vendéglátásban tevékenykednek, vagy volt elképzelésük annak fejlesztéséről. Tartottunk egy nyílt beszélgetést, ahol bemutattuk a turisztikai gyűjtőoldalt. Úgy gondoltuk, hogy az oldal egy lehetőség, hiszen valószínűleg mindenki kapott hasonló kérdést: Mit lehet itt megnézni? A fejlesztések, a turisztikai programok kidolgozása azonban jóval meghaladja az oldal lehetőségeit és feladatait. Egy dolog kezdetektől változatlan: az oldal működik, és kollégámmal továbbra is hiszünk abban, hogy a Szépvízre érkező vendégek számára ez egy jó kiindulópont. A közös gondolkodásnak vannak jelei: Szépvízen tavaly megnyílt a Magyarörmény Emlékház új kiállítása, közösségi gyűjtés eredményeként vásároltak kerékpárokat és rollereket, amelyek a helyi értékek felfedezését szolgálják. A község több pontján turisztikai információs táblákat szereltek fel, és újak kihelyezése is tervben szerepel.
– „Gyorstesztként” kiválasztottam az oldal kínálatából a Tej útja elnevezésű programot. Ez egy „kézzelfogható” turisztikai szolgáltatás, amely bemutatja, mi történik a tejjel a helyi gazdaságtól az üzemi feldolgozásig. Bevált a gyakorlatban?
– Nagyon érdekes volt a Hargita Megyei Kulturális Központ megkeresése, hogy Szépvíz község vegyen részt a Gracing elnevezésű projektben, amely többlépcsős képzést is magában foglalt. A projekt célja az volt, hogy a település épített, kulturális vagy gazdasági értékeit játékosan mutassa be diákcsoportok és turisták számára. Ennek keretében dolgoztuk ki a község egészére kiterjedő új programlehetőséget. Az internetes felület mellett készült egy útikalauz is, tavaly pedig a gyakorlatban is kipróbáltuk, főként diákcsoportokkal. A projektben kijelölt 11 kilométeres útvonal gyalog és kerékpárral is bármikor bejárható.
– Az ágazatban dolgozóként hogyan látja Szépvíz jelenlegi helyzetét a látogatottság és adottságainak kihasználtsága szempontjából?
– Tudomásul kell vennünk, hogy Szépvíz nem tartozik a vezető turisztikai célpontok közé. A kulturálisturizmus-kínálata jelentős, de kevéssé ismert. Mégis rendelkezik olyan egyedi erőforrásokkal, amelyek révén sokkal erőteljesebb turisztikai jelenlétre lenne hivatott. Különlegessége, hogy a székely múlt mellett jelentős örmény örökséggel is bír. Ezzel, valamint a környék természeti adottságaival együtt úgy gondolom, hogy a községnek helye van Székelyföld turisztikai térképén. Nagyon gyakran tapasztaljuk, hogy a látogatók véletlenszerűen találnak rá az emlékközpontra vagy a mellette lévő Magyarörmény Emlékházra. Valójában csak az fedezi fel a kiállításokat, aki célzottan keresi őket. Jóval nagyobb népszerűsítésre és reklámra lenne szükség. Ezt kommunikációs szakemberként is állítom. Azzal, hogy Hargita megye 2027-ben Európa Gasztronómiai Régiója lesz, talán a gasztronómiai térképen is méltó helyet kap. Hogy mit tudunk mi a tányérra tenni? A szépvízi káposztát, sajtokat, a szentmiklósi kolbászt és az örmény ételeket.
– Ön szerint hogyan lehetne jobban érvényesíteni ezeket a lehetőségeket?
– Azt érzékelem, hogy sok minden mellett elmegyünk, mert természetesnek vesszük a jelenlétét, a működését. A községben több szolgáltatás működik, mozaikszerűen. A szolgáltatások hálózatszerű összekapcsolása nem történt meg, még a kínálat tekintetében sem. Fontos lenne, hogy működjön helyben egy turisztikai információs iroda, amely szervező és tájékoztató szerepet is ellátna. Az iroda összefoghatná a vendéglátás szereplőit és népszerűsíthetné a kínálatot. Az önkormányzatok hozhatnak létre ilyen irodát, hiszen annak működtetéséhez forrásokra van szükség. Nyitottságot látok ebben helyi szinten. Az elmúlt években a Visit Harghita partnerünk volt a népszerűsítésben. Az összefogás működik, hiszen a környéken számos turisztikai szolgáltató rendszeresen irányít vendégeket a kiállításokra.