Verses városköszöntés Csíkszeredában
Tizenegy színművész és tizenegy csíkszeredai diák közös szavalatával, zenei kíséret mellett idézték meg a háború borzalmait és a béke utáni vágyat a magyar költészet napján, a Tizenegy című műsorral.
Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Ez alkalomból a Csíki Játékszín társulata idén is összeállította hagyományossá vált magyar költészet napi, Tizenegy című műsorát, amelyet szombaton 11 órától mutattak be a felújítás alatt álló Városi Művelődési Ház előtti téren.
A versösszeállításban idén
klasszikus és kortárs magyar költők a háború és béke témakörét feldolgozó költeményei csendültek fel
tizenegy színész és – rendhagyó módon – tizenegy 5–8. osztályos diák tolmácsolásában, akik a Nagy István Művészeti Középiskola, a József Attila és a Nagy Imre általános iskola, valamint a Csíki Waldorf Iskola diákjai. A szavalatokat zenei kísérettel is színesítették, a műsort Szabó Enikő állította össze.

A tizennegyedik alkalommal megszervezett városköszöntő eseményen József Attila, Kányádi Sándor, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Nagy László, Juhász Gyula, Gyóni Géza, Reményik Sándor, Jékely Zoltán, Szilágyi Domokos, Pilinszky János, Lackfi János és Piován Győző verseit hallhatták az érdeklődők, amelyek a két állapot, a háború és béke közti feszültséget,
a háború borzalmait követő lelki megnyugvást és a harc nélküli világ utáni vágyat idézték meg.



