Várni kell még az új óvodára

Tanévkezdésre nem készül el a tusnádfürdői új óvoda és napközi otthon épülete – erősítette meg érdeklődésünkre a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. A fürdővárosban így továbbra is várni kell a kicsik napközis foglalkoztatására, Butyka Zsolt polgármester szerint ezzel egy időben tárgyalásokat folytatnak a tanfelügyelőséggel a délutáni óvodai program tanév közbeni elindításáról.

Pál Bíborka
Becsült olvasási idő: 4 perc
Várni kell még az új óvodára
A tusnádi épülő óvoda. Az ingatlan már áll Fotó: Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége

Bár a kisgyermekes családok és a helyi önkormányzat is nagyon várták az új tusnádfürdői óvoda és napközi otthon megnyitását, a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának keretében épülő tanintézet megnyitása csak november végén vagy december elején esedékes. 

– Tanévkezdésre nem lehet használatba venni az új épületet, mivel a kivitelező még nem végzett a beruházással. Az épület belső munkálatai közül hiányzik még a folyosók padlóburkolatának lefektetése, a lámpatestek, a füstjelző rendszer felszerelése, illetve a helyiségek bebútorozása. Kint most készül a játszótér: hintákkal, mászóvárral, rugós lovacskákkal. De folyamatban van a terület rendezése is, és meg kell még építeni a kerítést

– tájékoztatta lapunkat Oláh Sándor, a programot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) óvodafejlesztési beruházási koordinátora. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Várni kell még az új óvodára
Tusnádfürdőn jelenleg egy régi épületben működik az óvoda, ahol a polgármester korábbi nyilatkozata szerint nem megoldható a napközi működtetése – így azonban a gyermeknevelési szabadságot követően az édesanyák nehezen tudják megoldani a gyermekfelügyeletet.

– Mindent megteszünk annak érdekében, hogy akár tanév közben is elindulhasson a városban a délutáni napközis program. Az intézmény átköltöztetését biztosan meg tudjuk szervezni, a foglalkoztatás elindításáról pedig már most tárgyalunk a tanfel­ügyelőséggel, jelezve, hogy ezt valószínűleg a tanévkezdést követően, év vége felé tudjuk megvalósítani

– mondta Butyka Zsolt Tusnádfürdő polgármestere.

Várni kell még az új óvodára
A Kovács Miklós utcában található új óvoda épületében egyébként három fog­lal­koztatóterem, egy étkező és ennek működtetéséhez szükséges kiszolgálóhelyiségek kaptak helyet. Minden teremhez van külön mellékhelyiség, továbbá orvosi rendelő, elkülönítő terem és irodahelyiségek is vannak az épületben.

– A foglalkoztatótermek egyenként 17 gyermek befogadására alkalmasak, így az épület összesen 51 gyermek számára lesz majd megfelelő

– tette hozzá Oláh Sándor. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!