A pódiumbeszélgetés kezdetét és második felét élőben lehetett követni a megyei önkormányzat honlapján is. A fórumon Szilágyi Zsolt, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform alelnöke, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség ügyvezető elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese, valamint Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet történésze vettek részt.

Szilágyi Zsolt a beszélgetés elején úgy fogalmazott: nemigen lehetne olyan történelmet megírni, amely valamennyi szomszédos népnek megfelelne. Mint elhangzott, mindenki másképpen emlékezik, ami az egyiknek tragédia, a másiknak öröm. Szilágyi a trianoni békediktátumot említette példaként. A fórum első felében az emlékezetpolitika alakulását beszélték át, ez adta a kontextusát az úzvölgyi katonatemető jelenéről folytatott disputának.

Vita Úzvölgyéről
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: sok az ismeretlen az úzvölgyi katonatemető ügyében. Megjegyezte, hogy jelenleg nincs megnyugtató megoldás erre. Az elöljáró szerint az ügyben eddig történt legfontosabb eredmény, hogy közismertté tették: bűncselekményt követtek el a katonatemetőben a román szélsőséges szervezetek. Szintén fontosnak tartotta megjegyezni, hogy senki ne akarjon ebből politikai tőkét kovácsolni.

Csomortányi István ugyanakkor úgy vélte, személyes felelősség terheli azokat a magyar politikusokat, akik jelentős köztisztségeket töltöttek be az utóbbi másfél évtizedben. Kifejtette: a közigazgatási problémák nem új keletűek, 2010 óta tudott volt, hogy Csíkszentmárton telekkönyvi határai nem egyértelműek.

Szerinte azok a magyar politikusok, akik ebben az időszakban miniszteri tisztséget töltöttek be, megakadályozhatták volna, hogy a 2019-es események bekövetkezzenek.

Nem tartja szerencsésnek a felelősség elkenését, szerinte az Úzvölgyében történtekért felelőssége van a korábban a tisztségben levő magyar minisztereknek is. (Mint arról a Hargita Népe beszámolt: 2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.)

Borboly Csaba ugyanakkor úgy vélte, nincs értelme a bűnbakkeresésnek. Hozzáfűzte: tanácstalan azt illetően, hogyan halad tovább az Úzvölgye ügye, ha megosztott az erdélyi magyar társadalom.

Csomortányi erre azt válaszolta, hogy a felelősség kérdését azért kell tisztázni, hogy többé ne forduljon elő az úzvölgyihez hasonló eset. Hozzáfűzte: nyíltan és egyenesen kellene beszélni a román féllel is. Megjegyezte, hogy Romániában tucatjával vannak elhanyagolva katonai hadisírok.

Ki emlékezzen meg a temetőben
Szóvá tette ugyanakkor a megyei önkormányzat július negyediki közleményének utolsó mondatát. A közlemény arról szólt, hogy Hargita és Bákó megye képviselői, a két megye prefektusa, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Csíkszentmárton és Dormánfalva polgármestere, valamint a Védelmi Minisztérium részéről június 30-án egyeztettek a katonatemető sorsáról, illetve arról, hogyan tudják elejét venni a további konfliktusoknak. A közlemény utolsó mondata így szólt: „a jelenlévők közös megegyezésre jutottak abban is, hogy minden nemzetnek, amely az Úz völgyében harcolt, legyen kijelölt helye, ahol a jövőben megemlékezéseket tartanak.”
Csomortányi úgy fogalmazott: az a baja, hogy az a szándék, hogy ide (Úzvölgyébe) más emlékhelyet kell létesíteni, „nem tiszta”. Borboly Csaba válaszában ugyanakkor leszögezte: a fent említett egyezség arról szól, bármilyen intézkedést csak a csíkszentmártoniak engedélyével lehet végrehajtani a katonatemetőben. Kifejtette: nem igaz az az állítás, hogy a megye beleegyezett abba, hogy román emlékművet építsenek Úzvölgyében.

Történelmi tények és forráskritika

Fráter Olivér a pódiumbeszélgetést követően a Hargita Népe kérdésére elmondta: fontos tudni, hogy a temető 1988-ból származó nyilvántartásában 149 román katona jelenik meg. A román hadisírok és háborús emlékhelyek gondozásáért felelős hivatal ugyanakkor elismeri, hogy a 149 katonából 130 Kománfalván (Comănești) van eltemetve. A fennmaradó 19 katonából 12 neve mellett a halálozás dátuma is szerepel.

– És ez alapján tudjuk, hogy ezeket a katonákat a román hatóságok temették el, de nem az úzvölgyi katonai temetőben, amely ekkor Magyarország területén feküdt. A fennmaradó hét katonából öt magyar, egy orosz, egy pedig román nemzetiségű. A Hadtörténelmi Levéltár dokumentumai között Rotár Viktorként szereplő trénkatona a császári és királyi repülőosztag tagja volt, s 1917. november 8-án temette el Csányi István tábori lelkész – összegezte a leglényegesebb történelmi tényeket Fráter Olivér. Kérdésünkre elmondta: a román és a magyar történészek közötti nézeteltérést az okozza, hogy az ügyben a román történészek hitelesnek fogadnak el egy olyan dokumentumot, amelynek hitelessége egyébként erősen kétséges. A konfliktus forrása alig egy évvel a rendszerváltás előtti, az akkor még kommunista román államnak 1988-ban volt egy olyan „nekibuzdulása”, hogy a történelmi hadisírokat, ahová magyar katonák voltak áttemetve, saját szájuk íze szerint átértelmezzék.