Hirdetés

Utazás a koponyám körül, színpadra alkalmazták Karinthy regényét

Karinthy Frigyes koponyája és a 20. századi közös magyar történelmi sors körüli utazásra hívják a nézőket a Csíki Játékszínbe. Március 22-én mutatják be Visky Andrej rendezésében az Utazás a koponyám körül című regény színpadi adaptációját.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 3 perc
Utazás a koponyám körül, színpadra alkalmazták Karinthy regényét
A díszlet már kész. Nagyszínpadi bemutatóra készül a társulat Fotó: László F. Csaba

Az idei évad harmadik, egyben utolsó nagyszínpadi előadásának bemutatójára készül a Csíki Játékszín. A legújabb színdarabról csütörtök délelőtt, sajtótájékoztatón számoltak be. Mint Veress Albert, a Csíki Játékszín igazgatója elmondta, Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című regénye minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, az ősbemutatón a betegséggel küzdő ember belső vívódásait, valamint a kor hangulatát és kétségeit viszik színre. Az alkotók célja nem a Karinthy-regény szó szerinti adaptációja volt, inkább egyfajta utazásra hívják a nézőt Karinthy Frigyes koponyája és a 20. századi közös magyar történelmi sors körül.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A darabot Visky Andrej rendezte, aki szerint a mű azt boncolgatja, hogy mi történik az emberrel, amikor a test stresszhelyzetbe kerül, mit jelent úgy élni, hogy elveszítjük – akár egy betegség, akár egy társadalmi kataklizma miatt – a testünkkel való viszonyt, a kontrollt a valóság felett.

László F. Csaba
Sajtótájékoztató. Beharangozták az előadást


– Mindennek mélyén legfőképpen az érdekelt, hogy a test leépülésén, az elme megbotlásán keresztül hogyan tudunk mélyebb megismerésére jutni önmagunknak és a bennünket körülvevő valóságnak. Ez a fő vonal, ami köré felépítettük az előadást – hangzott el.

Az Utazás a koponyám körül szerzője és dramaturgja Lovassy Cseh Tamás, aki kifejtette:

ez olyan betegségmemoár, melyben egy hosszú monológon, vallomásfolyamon keresztül látjuk a leépülést.

Két kulcsszót ragadott ki: párhuzamosság és az idő kérdése. Úgy véli, érdekes párhuzam és kettősség van az alkotó, önreflexív Karinthy leépülése és a körülötte levő világ leépülése, utolsó pillanatai között. Ugyanakkor, mivel az eredeti regény optimista felütéssel ér véget, szerette volna megmutatni azt is, hogy hova fog kifutni ez az örömtelinek tűnő történet, mert a figura feszültsége, drámája ebben is benne van.

Frici szerepében Kányádi Szilárdot láthatjuk, feleségét, Böhm Arankát Tóth Jess alakítja, Énke – a főszereplő belső énje, tudatalattija, akire az alapszövegben a szerző is utal – karakterét Vass Csaba viszi színre. A színdarab díszlet- és jelmeztervezője Hatházi Rebeka, koreográfus Bordás Attila, zeneszerző Visky Péter.

Az Utazás a koponyám körül Karinthyék és a 20. század világába kalauzolja a nézőt, a produkció bemutatója jövő pénteken, március 22-én este hét órától lesz látható a Csíki Játékszínben, majd ismét játsszák vasárnap, 24-én. A színház világnapján, március 27-én pedig bérletszünetes előadással várják az érdeklődőket.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!