Újabb bérlők jelezték vásárlási szándékukat
Eddig huszonhat ifjúsági lakás adásvételét bonyolította le a csíkszeredai önkormányzat, ezeknek az árát mind egy összegben fizették ki a bérlőkből tulajdonossá váló lakók. Folyamatban van továbbá több mint tíz apartman eladásának jóváhagyása – derül ki a városháza lapunkhoz eljutott adataiból. Bors Béla alpolgármester szerint az eladásokból eddig több mint 4 millió lej folyt be az Országos Lakásügynökség kasszájába.
Csíkszereda önkormányzata március elején indította el az ifjúsági lakások értékesítési folyamatát azzal, hogy az érdekelt jogosultak benyújthatják vásárlási szándékukra vonatkozó kérelmüket a hivatalhoz. Az első kérelmek elbírálását követően, májusban tizenkilenc lakás adásvételi szerződését kötötték meg, az ingatlanok értékesítése pedig azóta is folyamatos, tudtuk meg.
– A vásárlási szándékukat jelző lakók közül eddig összesen 26 lakás esetében írtunk alá adásvételi szerződést teljes, egy összegű kifizetéssel, míg további 5 lakást részletfizetési konstrukcióban foglaltak le
– tudtuk meg Bors Béla alpolgármestertől.
Az Országos Lakásügynökség által a 2000-es évek végén felépített tömbházakban – amint arról már korábban beszámoltunk – a Nagyrét utcában 72, a Pacsirta sétányon összesen 80, többségükben másfél, illetve kétszobás ifjúsági bérlakás van. A 2024/158-as tanácsi határozat 2-es számú melléklete szerint pedig egy ifjúsági bérlakás megvásárlására – korhatár nélkül – az jogosult, aki legalább 6 éve bérli folyamatosan az adott ingatlant. Az is vásárolhat, aki kevesebb ideje bérlő, ez esetben viszont kötelezvényt kell aláírni, hogy az ingatlan csak 5 év után válik ismét eladóvá.
A hivataltól kapott adatok szerint a már említett lakásokon kívül további kilenc apartman értékesítése áll jóváhagyás alatt: kettőt részletfizetéssel, hármat egy összegben, négyet pedig banki hitellel szeretnének megvásárolni.
– Az elbírálás alatt lévő lakások közül hat esetében a bankok jóváhagyására várunk. Ezenfelül az elmúlt időszakban újabb három lakás megvásárlására nyújtottak be kérelmet: ezek közül kettőt banki hitelből, egyet pedig teljes, egy összegű kifizetéssel vennének meg a bérlők
– részletezte az alpolgármester.
Az adásvételi szerződés megkötéséhez az eljáráshoz szükséges hivatalos igazolásokon és egyéb dokumentumokon kívül az önkormányzati testület jóváhagyása is szükséges. Kérdésünkre Bors Béla alpolgármester elmondta: október végéig a lakáseladásból származó bevételek összege elérte a 4 761 349,30 lejt. A pénz az Országos Lakásügynökség tulajdona, és újabb ifjúsági lakások építését finanszírozzák belőle.
