Hirdetés

Több szakembert várnak a város szolgálatába

HN-információ
Csíkszeredában az urbanisztikai tevékenység felgyorsulása, az újszülöttek fejlődésének szakmai követése, a gazdasági lehetőségek kiaknázása és a digitalizáció fejlesztése várható a polgármesteri szakapparátus mai módosításától. Az önkormányzat egyhangúlag szavazott erről. Bénító létszámhiányt számolt fel, preventív szociális szolgáltatást bővített, és új szakirodát hozott létre Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata a mai, március 5-i soron kívüli ülésén. A fejleményekről sajtótájékoztatón számolt be Korodi Attila polgármester, Sógor Enikő alpolgármester, Albert Sándor főépítész, és Gergely László, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság csíkszeredai fiókelnöke. Korodi Attila kifejtette: a szervezeti felépítés módosítása azért volt sürgős feladat, mert a város ezáltal haladhat abba az irányba, amelyet a kampányban vállaltak tudatában a város megszavazott. [caption id="attachment_114747" align="aligncenter" width="703"] Fotó: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala[/caption] A lakosság leginkább a településrendezési szolgáltatások terén érezhet majd változást. Albert Sándor főépítész elmondta: kilenc főről tizenhét személyesre bővítették az osztályt, főként a stratégiai fejlesztő rész erősödik meg, így – miután további mérnököket, topográfusokat és más urbanisztikai szakembereket sikerül alkalmazni – felgyorsul a rendezési tervek elkészítése, és az általános településrendezési terv (PUG) frissítésének is kellő megalapozottsággal lehet majd nekilátni. Mindez szorosan összefügg a gazdaságfejlesztésért és digitalizációért felelős szakiroda létesítésével. A hatfős iroda létjogosultságát az RMKT tavalyi kérdőíve is igazolja – támasztotta alá Gergely László. A kérdőívezést követően hetvenöt vállalkozó vett részt szakmai egyeztetéseken, és a beazonosított problémák között található többek között a digitalizáció, a De-Minimis támogatások, az ipari parkok és a zöldmezős beruházások hiánya, továbbá külföldi beruházások bevonzásának, városi turisztikai programcsomagnak és inkubátorházaknak a szükségessége. A frissen létrehozott iroda ebben nyújt segítséget. A bővülő szociális szolgáltatásról Sógor Enikő számolt be: négy személyt alkalmaznak az elkövetkezőkben a védőnői hálózat erősítésére. Ez az egészségügyi asszisztensi szolgáltatás a várandósság idejétől kezdve az újszülöttkoron át 3 éves korig követi figyelemmel a gyermekek fejlődését. A szolgáltatás terepmunka mellett a Testvériség sugárút 16. szám alatti ügyeleti központban valósul meg. A nemrég meghirdetett öt iskolaorvosi állással együtt így a szociális igazgatóság medikális szolgáltatásai ugyancsak jelentősen megerősödnek. Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának közlése nyomán

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!