Hirdetés

Több nagy pályázat van folyamatban

HN-információ
Számos utcát leaszfaltoztak tavaly Tusnádfürdőn, ahol a parkok felújítását is elkezdték. Utóbbi nagy pályázat keretében idén szabadtéri színpadot is építenek. Erre az évre várják a már tavaly is remélt, a wellnessközpont bővítését lehetővé tevő kormánytámogatás kiutalását és előkészítenek egy újabb nagy, több utcát és a Csukás-tó környékét is érintő útfelújítási projektet. [caption id="attachment_82942" align="aligncenter" width="1000"] Albert Tibor. Közlése szerint tavaly több mint százezren fordultak meg a wellnessközpontban[/caption] Több nagy pályázat lebonyolításáról, előkészítéséről számolt be Albert Tibor. Tusnádfürdő polgármestere évértékelőjében kiemelte, a tavalyi év egyik legfontosabb megvalósítása, hogy sikerült felújítani az Állomás utcát és a bekötőutcáit, hat kisebb utcát. Szintén 2018-ban elkezdődött a város három parkjának a felújítása, az európai uniós finanszírozású, 6,7 millió lej értékű projekt keretében eddig a munkálatok mintegy 15 százalékát végezték el, és tavasszal, amint az időjárás engedi, folytatják. A munkálatokat szeptember harmincadikáig kell elvégezzék. Az egyik parkban multifunkcionális sportközpont is készül, télen működő műjégpályával, szabadtéri színpaddal, mosdókkal, öltözővel, továbbá szabadtéri fitnesz-eszközöket magába foglaló résszel, játszótérrel, sétánnyal. Kerékpárutat terveznek a Csukás-tó köré „Sikerült egy újabb pályázatot megnyerni utcaseprő- és hóeltakarító gép vásárlására, erre most zajlik a közbeszerzés. A következő hetekben pedig finanszírozási szerződést írunk alá egy nagyobb, 19 millió lej értékű, szintén európai uniós finanszírozású pályázat keretében” – adta hírül Albert Tibor. Felsorolta, ezen nagy projekt részeként a Csukás utca, Jókai Mór utca, Malom utca, Fenyő utca, továbbá a központi parkoló és a Csukás-tóhoz vezető gyalogsétányok felújítását végzik el és kerékpársávot is építenek a Csukás-tó körül. Ha februárban aláírják a finanszírozási szerződést, akkor azután kezdődhet a közbeszerzési folyamat a tervezésre, majd a tervezés és a kivitelezés előkészítése. A procedúrák időigényességét ismerve a polgármester szerint várhatóan év végére köthetnek kivitelezési szerződést. Akkor majd az időjárási viszonyok függvénye lesz, hogy el lehet-e kezdeni vagy következő évre marad a munkálat elvégzése. Mint megtudtuk, a Csukás-tó ügyében nem sok előrelépés van. Albert Tibor elmondta, májusban egy cég képviselői közölték, hogy bérbe vették a tulajdonostól az évek óta elhanyagolt állapotban lévő tavat, és az önkormányzat segítségével valamennyire ki is takarították azt, de ezt követően már nem jelentkeztek. „Van még érdeklődő a tó iránt, de ebbe sajnos nem tudunk beleszólni, hisz magántulajdon. Annyit tudunk tenni csak, hogy szorítjuk őket arra, hogy legyen rendezett a környék” – mutatott rá az elöljáró. Tavalyról átmentett remények Elmaradt tavaly a továbbra is nagy népszerűségnek örvendő, önkormányzati tulajdonban működő tusnádfürdői wellnessközpont bővítése, bár remélték a finanszírozást, az nem érkezett meg. „Most úgy néz ki, hogy ez idén sikerülhet. Jó híreket kaptunk, év végén a kormány elkülönített egy összeget a turisztikai települések beruházásaira. A tervek elő vannak készítve, le is vannak adva a turisztikai minisztériumba, várjuk, hogy mikor indul el a finanszírozás. Kinti medencéket építenénk, gyermekmedencét, termálvizes medencét, úszómedencét, csúszdákat. Azt, hogy mikor lehet hozzálátni a munkálathoz, attól függ, mikor kapjuk meg a finanszírozást, mikor lehet a szükséges közbeszerzési procedúrákat lefolytatni” – összegezte a polgármester. Azt mondta, a wellnessközpontban tavaly több mint százezren voltak és januárban is sok a fürdőző. Idén ismét megpróbálkoznak az óvoda bővítésével is, a Helyi Fejlesztési Országos Programtól (PNDL) igényeltek erre finanszírozást. Tavaly már kaptak erre támogatást, de kivitelezőt nem, a tervezett értéknél többért vállalták volna csak a munkálatot. Idén ismét pályáztak, ha pedig pénz és kivitelező is lenne, akkor rövid idő alatt, akár szeptemberre el lehetne készíteni az óvoda egy szintjén a napközit – vélte Albert Tibor. R. Kiss Edit


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!