Hirdetés

Tisztelgés az életadó bolygó előtt

HN-információ
Tisztelgés az életadó bolygó előtt
Fotó: Cserevirág
  Sokszínű, hagyományos, illetve rendhagyó rendezvényekkel ünnepelték meg a Föld napját megyeszerte a hétvégén. Faültetés, szemétszedés, családi túra egyaránt szerepelt a programkínálatban, ugyanakkor kul­tu­rális rendezvények: látványos kiállítások és filmvetítések is várták az érdeklődőket. Így tisztelegtek az életadó bolygó előtt. A Föld napja alkalmából szervezték – kis túlzással ez az egyetlen közös eleme a hétvégén megtartott rendezvényeknek. Döntő többségükben környezetvédelmet népszerűsítő és kulturális eseményeket tartottak Csíkszeredában és Udvarhelyszék több településén. Családi túra Tócsaleső 2022 – Vizes séta az Olt árterében címmel szervezett rendhagyó családi túrát vasárnap Rusz-Ajtony Eszter, Demeter László biológussal közreműködve. A Föld napi rendezvényekhez kapcsolódó eseményen mintegy 120-an vettek részt. A csapat a zsögödi Olt-hídtól indult, majd a Kisvár dombjától leereszkedve különböző tócsák „lakóival” ismerkedett meg. – A 2019 óta harmadik alkalommal megrendezett Tócsaleső családi vizes sétát azzal a céllal szerveztük meg idén immár harmadik alkalommal, hogy felhívjuk a figyelmet a mindennapjainktól karnyújtásnyira található, gyakorlatilag a város területéhez tartozó különleges vizes élőhelyre, az egykor még szabályozatlan Olt árterére. Ez a hely sokféle élőlénynek ad otthont, köztük védett fajoknak is. A megismerés, megtapasztalás révén résztvevők közelebb kerülnek hozzájuk, így az alkalomnak szemléletformáló jellege is van. Éppen ezért családi túraként hirdettük meg, elsősorban a kisgyerekes családokat vártunk, hiszen a kicsik rendkívül fogékonyak a jóra, és a bennük elültetett természetszeretet idővel biztosan kicsírázik. Ezenkívül a Tócsaleső minden évben jó alkalom a találkozásokra, a közös élményekre, és arra, hogy együtt nyissuk meg a kirándulószezont – mondta lapunk érdeklődésére a szervező. Megjegyezte: jó volt látni azt is, hogy idén az eddigieknél is több, közel 120 résztvevővel zajlott a túra, és hogy olyan gyermekeket is magukkal vittek a szüleik, akik az első Tócsaleső idején meg sem voltak születve, illetve sok korábbi résztvevő elhívta a barátait, családtagjait is. – Jó élmény volt megtapasztalni azt is, hogy egyes gyermekek, akik már három éve is nagy lelkesedéssel fedezték fel a tócsák világát, azóta kész szakértővé fejlődtek – tette hozzá Rusz-Ajtony Eszter. A túra résztvevői Demeter László biológus vezetésével megismerkedtek a gőtékkel, békákkal, pókokkal, csigákkal, piócákkal és más vízi lényekkel is, de beszéltek a csíki tölgyekről is. – Rendkívül megerősítő és biztató volt a kis és nagy résztvevők lelkesedése és érdeklődése, ezért úgy látjuk, a Tócsalesőnek és hasonló programoknak egyre nagyobb létjogosultsága van, hiszen újra összekapcsolnak minket a természettel és hozzátesznek a jövő generációk környezettudatos hozzáállásához – mutatott rá a túra szervezője. László Mezey Katalin, a Tócsaleső egyik résztvevője a Hargita Népe érdeklődésére azt mondta: a túra egyben egy nagyszerű kirándulás is volt, ahol új dolgokat is tanultak. – Nagyon jól éreztem magam, ott volt néhány barátom is, a gyermekek is jól érezték magukat, mert szép idő volt és ott volt sok barátjuk is. A fiamnak nagyon tetszett a gőte, amit láttunk, érdekes és tanulságos volt volt a Tócsaleső – mondta a túra résztvevője. [caption id="attachment_153176" align="alignnone" width="1944"] Tócsalesés. Kaland kicsiknek és nagyoknak Fotó: Rusz-Ajtony Eszter[/caption] A legkisebbeket is bevonták Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala arra kérte a város iskolásait, hogy rajzolják le, mit jelent számukra a Föld napja, az alkotásokból csütörtökön nyílt szabadtéri kiállítás a Városháza téren. Pálfi Kinga alpolgármester a Hargita Népének elmondta: minden iskolának ajándékoztak egy nagyméretű plakátot, amelyet a gyerekek általuk értékesnek vélt tartalommal tölthettek meg. Hozzátette: a rajzok a vártnál is jobban sikerültek, hiszen a gyerekek által közvetített üzenetek hol mosolyra, hol könnyekre fakasztják a látogatókat. A kiállítás megdöbbentő látványt nyújt – a plakátok által jól látható, hogyan gondolkodnak a fiatalok a Földről, illetve milyen elképzeléseik vannak a jövővel kapcsolatban. A székelyudvarhelyi Városi Könyvtár két programmal csatlakozott a természetvédelmet célzó eseményekhez. Pénteken egy 3D-s természetfilm vetítésére várták az érdeklődő gyerekeket és felnőtteket. A filmet a nap folyamán óránként megismételték azért, hogy a kevés ember befogadását lehetővé tevő helyszínen minél több látogató megtekinthesse azt. A könyvtárban található planetárium szintén nyitva állt a közönség előtt. A látványos sétára óránként indulhattak kisebb csoportok. Szintén a Föld napja volt az apropója a Velünk élnek című fotókiállítás megnyitójának, amelyet péntek délután tartottak meg a Haáz Rezső Múzeum kertgalériájában. A közönség megtekinthette Magyari Hunor képeit, majd bemutatták a fotóművész azonos címet viselő kötetét. A fotótárlatot Ambrus László környezetvédő szakember nyitotta meg. Az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház egy faültetési akcióval hívta fel a figyelmet: vigyázni kell a bolygónkra. A társulat vadgesztenye-, illetve juharfacsemetéket ültetett el Máréfalva határában, a helyi sportpálya mellett. A színészek bíznak abban, hogy a csemeték gyökeret eresztenek, illetve szépen gyarapodnak majd a jövő nemzedék számára. Az ültetés helyszínére látogatott Kovács Imre, Máréfalva polgármestere és a Forrás Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A keresztúri Erdélyi Ifjúsági Egyesület egy szemétszedési kezdeményezéssel csatlakozott a Föld napi eseményekhez. A tettre kész közösség megtisztította a Nagy-Küküllő és a Fehér-Nyikó partját. A projektet támogatta Székelykeresztúr Polgármesteri Hivatala, amely biztosította a kesztyűket, a zsákokat, illetve a szemétszállító járművet. Az önkéntes takarítók közel egy óra alatt három autóra való szemetet szedtek össze. Az önkéntesek mellett a hivatal munkatársai, a városi kertészet teljes csapata és az Állami Erdészet kollégái is részt vettek a természetvédelmi eseményen.

Biró István Miklós Dalma



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!