Testvértelepülés lesz Madéfalva és Bonyhád
Partnertelepülési kapcsolatra lép Madéfalva és a magyarországi Tolna megyei Bonyhád önkormányzata – az erről szóló szerződést március 15-én, Bonyhádon írja alá ünnepélyesen a két polgármester.
„Bonyhád lakossága ezer szállal kötődik Madéfalvához, hiszen ha nincs Madéfalva, nincs bukovinai székelység sem” – mondta ezzel kapcsolatban Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere. A város lakosságának jelentős része ugyanis bukovinai székely származású. Bukovinában pedig az 1764-es madéfalvi veszedelem után telepedtek le Csíkból elmenekült székelyek, akik másfél évszázadon át éltek a soknemzetiségű régióban – ismertette. Egy részüket a 19. század végén az Al-Dunához telepítették át, majd 1941-ben mintegy 4500 székelyt a Bácskába. Utóbbiak végül Magyarországon, a többi között völgységi településeken találtak új otthonra. A polgármester azt mondta, hogy a Bonyhád és Madéfalva között meglévő, élő kapcsolat válik most hivatalossá, amit Szentes Csaba, a felcsíki település polgármestere kezdeményezett. Madéfalva eddigi magyarországi testvértelepülései Mogyoród, Somberek, Ercsi és Herend.
HN-információ