Térfigyelő kamerát a poroltók védelmére
Három hét alatt a poroltók felét ellopták az egyik csíkszeredai tömbház folyosójáról, a maradék három tűzoltópalackot leakasztották a lakók, amíg megoldást találnak a problémára. De hasonló módon lába kélt az egyik templomban elhelyezett poroltóknak is. Mivel vészhelyzet esetén fontos, hogy gyorsan hozzáférjenek a palackhoz, nem lehet azokat elzárni. A tűzoltóság üvegszekrény és térfigyelő kamerák felszerelését javasolja a kötelező tűzvédelmi felszerelések megóvása érdekében.
[caption id="attachment_24368" align="aligncenter" width="620"]
Poroltók az egyik csíkszeredai művelődési intézményben. Ki védi meg a tűzvédelmi eszközöket? Fotó: László Róbert[/caption]
A Colectiv-tragédiát követően írtunk arról, hogy Csíkszeredában is jelentősen megnőtt az érdeklődés a poroltók és a kijáratot jelölő táblák iránt, és a fokozott ellenőrzések következtében az intézmények is komolyabban vették a tűzvédelmi előírásokat. Hasonlóan ehhez, a lakástulajdonosi társulások is igyekeztek fokozni a biztonságot a tömbházakban.
A lakástulajdonosi társulásokra vonatkozó tűzvédelmi szabályokat és normákat is a 2007/163-as miniszteri rendeletben határozták meg – tájékoztatott Vasile Radu Monoranu őrnagy, a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) megelőzési osztályának vezetője. Ezenkívül úgy tudja, hogy a városi önkormányzat is megállapodást kötött a lakószövetségekkel, amelyekbe a tűzvédelmi szabályokat is belefoglalták 2015-ben, s ebben előírják, hogy kötelező kifüggeszteni a lépcsőházakban a kiürítési tervet, és poroltókat elhelyezni a folyosókon. Antal Attila mb. polgármester kérdésünkre elmondta, az önkormányzati testület 2011-ben fogadott el egy erre vonatkozó határozatot, ebben a törvényes előírásokat rögzítették.
Monoranu szerint 2015 második felében kezdték el felkeresni őket a lakástulajdonosi társulások vezetői, és érdeklődtek, hány tűzoltópalackra van szükség. Kifejtette, a szabályok egy poroltót irányoznak elő emeletenként és egy poroltót lakásonként. Ezeket jól látható helyre, 1,2 méter magasan kell elhelyezni, és bizonyos időszakonként ellenőrizni kell üzemképességüket.
Azonban a jól látható helyre elhelyezett tűzoltópalackoknak, amelyeket körülbelül 100 lejért lehet beszerezni, rövid időn belül lába kélt. Az egyik csíkszeredai tömbház lakója arról számolt be, hogy a három hete kihelyezett hat poroltóból kettőt egy héten belül elloptak – annak ellenére, hogy a tömbházban kaputelefon van –, és rá néhány napra a harmadiknak is hűlt helye volt. A lopást a lakástulajdonosi társulás elnöke jelentette a rendőrségen, és a maradék három palackot leszerelték addig, amíg megoldást találnak a problémára.
– Sajnos a jelenség ismerős, nemrég egyik templomunk plébánosa panaszolta, hogy a templomba kihelyezett tűzoltópalackokat is ellopták – válaszolt a megbízott polgármester.
Arra vonatkozó kérdésünkre pedig, hogy hogyan lehetne ezt megakadályozni, kifejtette: lévén, hogy jellegéből adódóan nem lehet elzárni vagy lezárni (hacsak nem törhető üveg mögé teszik), talán az egyetlen, valamelyest fékező elem az lehet, ha letörülhetetlenül ráírják, hogy kinek a tulajdona, és akkor kevésbé lesz érdemes ellopni, mert nehezebb értékesíteni vagy sajátként kitenni. A tűzoltóság képviselője is az üvegszekrényt javasolta, illetve azt, hogy szereljenek térfigyelő kamerákat, amelyek elbátortalaníthatják az elkövetőket.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője arról tájékoztatott, hogy az utóbbi időben egy ilyen bejelentést kaptak, akkor két eltűnt poroltó miatt tettek feljelentést.
Háromszéki Eszter