Hirdetés

„Tartozunk ennyivel az elesett hősöknek”

Százezer lejt hagytak jóvá a Hősök temetőjének rendbetételére Csíkszereda idei költségvetésében. Az előirányzott összegből rendeznék a meglévő parcellák, sírtömbök közvetlen környezetét és újjáépítenék az elesett hősök tiszteletére állított márványtáblás emlékművet. Jelenleg a dokumentáció összeállításán dolgoznak.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 3 perc
„Tartozunk ennyivel az elesett hősöknek”
Nagyobb összeget szánnak a sírkert és emlékhely rendbetételére. Adósságot rónak le vele Fotó: László F. Csaba

Időszakosan kitakarítják, a füvet lekaszálják, összességében mégis elhanyagolt benyomást kelt a csík­sze­re­dai Hősök utcai temető. Az elesettek emlékművét is többször meg­ron­gál­ták, összefirkálták az elmúlt években. A helyi ön­kor­mányzat tulajdonában le­vő közel egyhektáros terület rendbetételére a tanácstestület az idén százezer lejt különített el. Korodi Attila polgármester lapunknak azt mondta, ebből az összegből rendezik a sírok, sírparcellák környezetét, valamint teljes mértékben újjáépítik az elesett hősök tiszteletére állított márványtáblás emlékművet. A temetőrendezés során a bejáratnál QR-kódos információs táblát helyeznek el, illetve létrehoznak egy többnyelvű weboldalt is, amely a temető történelmi hátteréről ad információkat. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

– Folyamatban van a munkálatok elkezdéséhez szükséges dokumentáció össze­állítása, tartjuk a kapcsola­tot a bukaresti Orszá­gos Ha­di­sír­gon­dozó Hivatallal, amely­nek az engedélyezési folyamatban jelentős szerepe van, illetve a budapesti Ha­disírgondozó és Hőskultusz Igazgatósággal

– közölte az elöljáró. 

László F. Csaba
A csíkszeredai Hősök utcai temetőben az első és második világháború hősi halottjai nyugszanak. Számuk kérdéses, a két világháború közötti időszakban összesen 1123 halottat említettek, 1993-ban pedig 1649-re becsülték. A második világháború német hőseit – szám szerint 233-at – 2015-ben exhumálták, ma­rad­ványaikat Jászvásárra szállították. 

– Bár az elmúlt időszakban folyamatosan figyeltünk a temető környezetének rendben tartására, a kertészet munkatársai lekaszálták a füvet, illetve több alkalommal is végeztek karbantartási munkálatokat, jelenlegi állapotában a temető méltatlan a hősök emlékéhez, rendbetételével tartozunk az elesettek emlékének

– fogalmazott a polgármester. 

László F. Csaba



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!