Tánczos szerint jól halad a telekkönyvezés
Jelentős eredményt ért el a kataszteri program Hargita megyében, az elmúlt négy évben több mint 62 ezer új telekkönyvet adtak át a földtulajdonosoknak – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, a kataszteri program pillanatnyi helyzetéről tartott, tegnapi sajtótájékoztatóján, Csíkszeredában.
Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora a négy évvel ezelőtti telekkönyvezési és kataszteri problémákról és azok javulásáról számolt be tegnapi sajtóeseményén. Elmondta: a több éve tartó telekkönyvezési folyamat eredményeként mára több mint 62 ezer új telekkönyvet adtak át az elmúlt négy évben a Hargita megyei településeken élő földtulajdonosoknak.
A szenátor kiemelte, jogalkotás szempontjából az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy tudják a zsebszerződéseket érvényesíteni, valamint, hogy tudjanak egy olyan jogszabályi hátteret biztosítani, amely gyorsítja a visszaszolgáltatási folyamatot. Ilyen volt a névmódosításról szóló jogszabály is, amelynek köszönhetően lehetővé vált, hogy egy földtulajdonos Ioanról Jánosra magyarosítsa a nevét hivatalosan is. Mint részletezte, ez a folyamat Gyergyóremetén és Csíkszentkirályon már le is zárult. Továbbá nagyon jól halad a telkek visszaszolgáltatása Farkaslaka, Csíkszenttamás, Madéfalva, Csíkdánfalva és Tusnád községekben is.
Az elöljáró emlékeztetett: az elmúlt négy évben összesen nyolc alkalommal módosult a telkek sorsát rendező jogszabály, ezek közül két törvényt ő maga kezdeményezett és harminc módosító indítványt sikerült elfogadtatnia az RMDSZ-nek a parlamenti viták során.
− Bízok abban, hogy ez a folyamat visszafordíthatatlan, és csak idő kérdése, hogy valamennyi településen elérje a jogos tulajdonosok birtokba helyezése a 80-90 százalékos sikerrátát – adott hangot derűlátásának Tánczos Barna szenátor.