Táncosok a táncról

HN-információ
Az óév búcsúztatásaként sajátos kamaratermi előadás bemutatásával zárta az idei évet a 25 éves Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Táncoljatok – táncosok a táncról című előadást elsőként a Zúg táncház résztvevői előtt mutatta be az együttes. Az előadásban a táncosok koreográfusként is bemutatkoztak, az általuk legkedveltebb tájegység táncait állították a nézők elé. [caption id="attachment_19453" align="aligncenter" width="620"]hargitasok3-10 A Hargita együttes új bemutatója. Táncosok mesélnek a táncról Fotó: Iochom Zsolt[/caption] Zsúfolt nézőtér előtt mutatta be új előadását a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Táncoljatok – táncosok a táncról című előadásban gyimesi, nyárádmagyarósi, gyergyói, szentbenedeki, szatmári, mérai, buzai, vajdaszentiványi táncokat láthatott a közönség. Nemcsak az előadás szokatlan helyszíne, a kamaraterem, de az előadás koreográfiája is rendhagyó volt, hiszen ezúttal az együttes nyolc táncosának saját koreográfiáját láthatta a közönség. Az önálló produkciókat Gábos Endre rendezte egyetlen előadássá. András Mihály az előadást megelőzően elmondta: a romániai néptánc – szakmai képzés hiányában – hályogkovács módra, oklevelek és jogosítványok nélkül működik. Ez nem jelenti azt, hogy gyenge vagy középszerű lenne – hangsúlyozta az igazgató, aki a stratégiájuk részének tartja azt, hogy a táncosok a koreográfia terén is kipróbálhatják magukat. – Pénzt, paripát adtunk a műsor alá. A táncosok megmutathatják, hogy mit tudnak – fogalmazott András Mihály. Megjegyezte: a műsor összeállítására nem adtak elég időt, hiszen alig három héttel korábban, a Forrásban című könyv bemutatásakor fogalmazódott meg az új előadás gondolata. – Azt tudom, hogy aki gyorsan tud és jól, az a nyerő – vélekedett András Mihály. – Egy kicsit azt akartam, hogy szembesüljünk magunkkal, összegezzünk. A mostani előadás is ilyen. Arról szól, hogy kik vagyunk mi, a Hargita együttes. Ez saját termés. Mindig kérdés az, hogy a Székelyföld, a magyarság miben tudja megfogalmazni magát. Kik vagyunk mi 2015 végén? Mi a saját gyümölcsünk? Nem lehet mindig más tollaival dicsekedni, vagy rátenni az árrést, és azzal jól élni Székelyföldön. Nem ez a jövő. Meg kell mutassuk, mire vagyunk képesek – fogalmazott az együttes vezetője. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött előadást a tervek szerint még sokszor láthatja a közönség. A kamaratermi előadások a meghittebb, családiasabb előadások lehetőségeit is előrevetítik: néző és táncos közelebb kerül egymáshoz, a néző így jobban átélheti a táncosok erőfeszítéseit, érezheti a mozgások lendületét. Daczó Dénes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!