Tamás József katolikus püspök, a Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke és Kontra Éva szerzetes, a Magyarok Nagyasszonya Társaság első általános elöljárója kapta idén a Hit pajzsa díjat. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából évente odaítélt elismerést szombaton adták át Budapesten. [caption id="attachment_146846" align="alignnone" width="1704"] A Hit pajzsa díj Fotó:
MTI/Kovács Attila[/caption] Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke köszöntőjében arról beszélt: a kommunizmus áldozatainak sorsa intelem a jövő nemzedékeinek, hogy minden időkben vértezzék fel magukat. Az istentagadásból mindig embertelenségbe torkolló gonoszság ugyanis soha nem fogy ki a fegyvereiből. De „soha nem az győz, akinek a fegyvere erősebb, hanem az, akinek a hite” – fogalmazott. A házelnök szólt arról is: a kommunizmus idején hívő keresztényként élni csak bátran lehetett, az egyházi szolgálat pedig „hátratétellel járt”: szegénységgel, állandó megfigyeléssel, zaklatással, nemritkán fizikai bántalmazással, szabadságvesztéssel vagy éppen vértanúsággal. A kommunisták ugyanis nem értették, hogy akiket ők ellenségnek látnak, nem a hatalom ellen, különösen nem annak megragadására törnek, hanem Isten ügyét szolgálják. Ezek az emberek, ha kellett, megjárták a halál árnyékának völgyét a börtönökben, internálótáborokban, és magától értetődő természetességgel hordozták a maguk keresztjét az élet peremére szorítva. A vállukra vett kereszt pedig „elhordozta őket”: erőt, értelmet és célt adott a mindennapokban és a nagy, nehéz pillanatokban egyaránt. Munkájuk és személyes példájuk nyomán a „sivatag mélyén oázisok jöttek létre, ahol az élő vizek forrásánál megtermettek a lélek gyümölcsei: a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a szívesség, a jóság, a hűség, a szelídség és az önmegtartóztatás” – fogalmazott Kövér László. Hozzátette: ezeknek az embereknek nagy szerepük volt abban, hogy az egyház intézményként is túlélhette a diktatúrát, és a rendszerváltoztatáskor volt ereje ahhoz, hogy „a maga keretein messze túlmutató módon szolgálhassa” a nemzetet. Kövér László szerint ma ismét terjeszkedik az istentagadó és emberellenes ideológia, amely a „tolerancia jelszavát harsogva valójában ordas hatalmi és üzleti érdekek miatt szüntetné meg a szólás- és a lelkiismereti szabadságot, visszaél a jogállam eszközeivel, családokat szakítana szét, gyermekeket csonkítana meg, és elvenné őket a szüleiktől”. Hangsúlyozta: a keresztény közösségek sorsa messze túlmutat az egyházon. „Magyarország sorsa múlik azon, hogy milyenek lesznek a családjaink, hogy milyenek lesznek az iskoláink...” Kövér László a gyermekvédelmi népszavazásról szólva kiemelte, minden jóakaratú ember számára egyértelmű, hogy a gyermekek sorsáról nem lélekmérgező aktivistáknak, hanem a szülőknek kell felelősen dönteniük. Az országgyűlési választások tétje pedig az, hogy lesz-e a demokrata magyarok és az ezeréves keresztény Magyarország számára jövő, vagy „elporlunk a mindent elnyeléssel fenyegető szellemi és erkölcsi sivatagban” – fogalmazott Kövér László. Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a díj egyik kurátora Tamás Józsefet laudálva felidézte: 1968-ban papi jelmondatául „A nagy király követe vagyok” Assisi Szent Ferenc-mondatot választotta. Ezt azonban a kommunista hatóság nem engedte rányomtatni a szentelési emléklapra, ezért végül a „Legyen meg a te akaratod!” mondat került a szentképre. A díjazott életútját ismertetve Sajgó Szabolcs elmondta: a második világháború poklában, 1944-ben született Madéfalván nyolcgyermekes családban. Már gyermekként megmutatkozott mélyebb vonzódása a papi hivatáshoz, ezért az általános iskola után szülei a gyulafehérvári római katolikus líceumba íratták. 18 évesen kezdte el a papságra felkészítő tanulmányait. Tamás József vallja: ahogy a hivatást nem mi választjuk, az igazi hivatás az isteni hívásban mutatkozik meg. És aki meghív, hűséges és képes hűségessé tenni mindazokat, akiket meghív szolgálatára. – Tamás József pedig hagyta magát, hogy meghívója hűségessé tegye – hangzott el. [caption id="attachment_146844" align="alignnone" width="1704"] Tamás József püspök, a Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke beszédet mond a díjátadó ünnepségen Fotó: MTI/Kovács Attila[/caption] Tamás Józsefet Márton Áron szentelte pappá 1968-ban Kolozsváron. Felszentelése után Medgyesen volt segédlelkész, majd 1972-től Tűrön lett plébános. 1979-től 1997-ig a gyulafehérvári papnevelő intézetben tanított. 1997-ben szentelték püspökké, ezt követően több mint két évtizeden keresztül a Gyulafehérvári Egyházmegye segédpüspökeként szolgált. Fülöp Attila, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára Kontra Évát méltatva úgy fogalmazott: a szerzetes nővér „Istenben bízva életének minden nehéz pillanatában talpon tudott maradni”. Talpon maradt, amikor a világháború után a történelem szétszakította családját. Talpon maradt, amikor egy koncepciós per során rá és három társára „húsz perc alatt összesen húsz évet osztottak ki”, és akkor is, amikor a piliscsabai szociális otthon 15 évnyi vezetése után köszönet és a békés nyugdíjazás helyett elbocsátották. – Mindezek után 1986-ban az ő vezetésével alakult meg a Magyarok Nagyasszonya Társasága, és harminc évig vezette a rend által fenntartott Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthont – mondta Fülöp Attila. [caption id="attachment_146843" align="alignnone" width="2560"] Kontra Éva, a Magyarok Nagyasszonya Társaság első általános elöljárója, az időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthon egykori intézményvezetője beszédet mond a díjátadó ünnepségen Fotó: MTI/Kovács Attila[/caption] A Parma fidei – Hit pajzsa díjat 2002-ben alapította Horváth Béla volt kisgazda politikus és a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor író. Olyan papoknak, szerzeteseknek ítélik oda minden évben, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz. Az elismeréssel járó vörösréz pajzs Madarassy István ötvösművész munkája.

MTI