Hirdetés

Találkozzunk minél többet

HN-információ
Huszadik évadát kezdte a Csíki Játékszín társulata, az első nagytermi produkció próbái már elkezdődtek, bemutatóját október elején tartják. A színház a jubileum jegyében idén a nagytermi előadások mellett a társulat művészeinek egyéni előadásaival, stú­dió­előadásokkal, illetve néhány meglepetés-akcióval is készül. [caption id="attachment_76553" align="aligncenter" width="960"] Olvasópróba. Készülnek a bemutatóra Fotó: Veress Albert[/caption] Az első időszakban a megyeszékhelyen működő társulatot és színházat kedvelő és értő közönséget kellett nevelnie a Csíki Játékszín vezetőségének, majd a különböző művészeti igényeknek, illetve a társulat elvárásainak kellett megfelelnie. Ebben a munkában voltak nehéz és bizonytalan pillanatok, ennek ellenére mára elmondhatjuk, hogy a Csíkszeredában működő színtársulat elérte az 50-51 ezres nézőszámot, a városban élnek olyan fiatal felnőttek, akik a társulattal együtt nevelkedtek és a színházat értő és szerető emberek lettek, olyanok, akik gyermekeiket is rendszeresen elviszik a kicsiknek szóló előadásokra. Sőt az elmúlt tíz évben azoknak a fiataloknak a száma is nőtt, akik az itthoni színházi élmények hatására színésznek tanultak, tanulnak. Van tehát, amit megünnepelnie, és ezzel együtt továbbgondolnia a Csíki Játékszín vezetőinek, az idei évadtól kinevezett új igazgató ennek fényében korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy az elmúlt húsz év alapjaira támaszkodva az új színházi irányvonalak felé mozdítaná el a társulat műsorpolitikáját. A 2018–2019-es évad ugyanakkor elsősorban a jubileum fényében alakul, az első produkció próbáit már el is kezdte a társulat: Lendvai Zoltán magyarországi rendezővel Hamvai Kornél A főnök meg én meg a főnök vígjátékán dolgoznak, a főbb szerepekben Kozma Attila, Bartalis Gabriella és Fekete Bernadetta színészekkel. Közben a bérletárusítás is folytatódik, a színház a következő időszakban a diák- és gyermekbérletek eladásához kezd, de folyamatosan lehet még felnőttbérletet is vásárolni a Csíki Játékszín jegypénztárában. – Eddig közel 1500 bérletet adtunk el, továbbra is várjuk a színházkedvelőket, váltsanak bérletet az új évadra – mondta Kányádi Szilárd rendező. A színházigazgató szerint már ebben a hónapban is változatos vendégelőadásokat kínál a színház az érdeklődők számára, szeptember 17–18-án a veszprémi Petőfi Színház mutatja be Tom Schulmen filmben már bizonyított Holt költők társasága című drámáját, ezt követően 20-án, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Frenák Pál rendezésében a TO_R című mozgásszínházi előadását láthatja a közönség. Végül szeptember 21-én a nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház Ember az embertelenségben című centenáriumi produkcióját hozza el a megyeszékhelyre. Mindhárom produkcióra lehet még jegyet válltani a Csíki Játékszín pénztárában. – Azt szeretném, hogy társulatunk minél többet találkozzon a közönséggel, és nemcsak a színház falain belül, ezért több olyan meglepetés-akcióval, eseménnyel is készülünk az idei évadban, amely a város különböző helyszínein kap teret – árulta el továbbá az új évaddal kapcsolatosan a színházigazgató. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!