Hirdetés

Szent László öröksége jegyében: Konferencia Szépvízen

HN-információ
Testvérmegyei együttműködés Szé­kelyfölddel Szent László öröksége jegyében címmel konferenciát tartottak tegnap a csíkszépvízi kultúrotthonban. A rendezvényen filmvetítésen és Szent Lászlóhoz kapcsolódó előadásokon vehettek részt az érdeklődők. Dr. Jánó Mihály művészettörténész a laskodi és a csíkszentmihályi Szent László-legenda falképeinek sajátos ikonográfiáiról tartott előadást a Szépvíz és Szent László című film egy részletének levetítése után. Hegedűs Enikő, a Gyulafehérvári Érsekség művészettörténésze Szent László király – Erdély védőszentje című kötetet ismertette. Dénes Zoltán plébános, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri tanácsadója a Szent László zarándokút előkészítéséről beszélt. A konferencia résztvevőit Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke; Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke; Tánczos Barna szenátor; Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke; Soltész Miklós, a Magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is köszöntötte. Kollár Tibor tudományszervező, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetettje Szent László-kutatás: Eredmények és távlatok címmel tartott előadást. A konferenciát Kiss András, a Nemzetközi Kapcsolatok és Határmenti Együttműködési Bizottságának összegzése zárta.

Biró István





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!