Rengetegen voltak kíváncsiak a Csillag az égen koncertműsorra
Felemelő közösségi élményként jellemezték a résztvevők a szombat esti Bagossy Brothers Company-koncertet, amelynek a csíksomlyói nyereg adott helyet. A résztvevők száma a százezret is meghaladta.
web.jpg)
A szervezők számításai alapján a százezret is meghaladta az érdeklődők száma a Bagossy Brothers Company szombat esti, Csillag az égen című koncertműsorán a csíksomlyói nyeregben. A Hármashalom-oltár előtt felállított színpadtól az erdő aljáig sorakozott az összefüggő tömeg. Mivel a nyeregbe még a tervezett kezdés időpontjában – fél kilenckor – is érkeztek, ezt fél órával későbbre tették, az időjárás végig kedvező volt, a színpad mögött lemenő nap pedig megkoronázta a látványt.
A helyszínre már kora délutántól tömött sorokban vonultak, a parkolók is jóval a kezdés előtt megteltek, és voltak, akik már az előző éjszakát a domboldalon felállított vagy személyautójuk tetejére rögzített sátorban töltötték. Az eseményre Erdély valamennyi szegletéből, de még Magyarországról is rengetegen érkeztek, egy budapesti család érdeklődésünkre elmondta: részt vettek tavaly ősszel a Csillag az égen bemutatóján, az Erkel Színházban, de a különleges koncerthelyszín is idevonzotta őket, és nem csalódtak, felemelő közösségi élményben volt részük.
Mint azt korábban a stáb ígérte: az előadás legalább annyira volt táncműsor, mint amennyire koncert, az elmesélt történet íve is szépen kikerekedett, a közönség valamennyi népdallal átszőtt, ismert Bagossy-dalt együtt énekelte, többen táncra is perdültek. Az előadást az ősi székely himnusz közös eléneklésével zárták, majd szabad táncház következett ugyanott.