Rangos díjat kapott Ádám Júlia
A csíkszeredai születésű Ádám Júlia – vagy ahogyan sokan ismerik, Julcsi – néptáncos, előadóművész, zenész lett a Junior Prima díj Magyar népművészet és közművelődés kategóriájának egyik díjazottja.
Amikor önfeledten táncolok, a Jóistennel kapcsolódom. Mérhetetlenül felemelő, hogy támogató, szoros családi kötelékben létezhetem, ami olyan értékekkel, kegyelmekkel ruházott fel, ami biztos pont számomra mindenkor
– írta közösségi oldalán Ádám Júlia „Julcsi” a Junior Prima díj Magyar Népművészet és Közművelődés kategóriájának egyik díjazottja az elismerésről szóló bejegyzésében.
Idén tíz díjazott vehette át a Junior Prima díjat Népművészet és közművelődés kategóriában, amelyeket a Docler cégcsoport adott át – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó ügynökség pénteken az MTI-vel. A cég az elismeréssel a sikeres, fiatal koruk ellenére is példamutató szakmai munkássággal és tapasztalattal rendelkező ifjú népművészeket támogatja. A szakmai szervezetek jelöléseiből az öt tagból álló zsűri tíz, harminc év alatti díjazottat választott ki, akik saját területükön a legeredményesebbnek bizonyultak. A cégcsoport idén már a százötvenedik díjat osztotta ki – írják az MTI által idézett közleményben.
A díjakat Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, valamint Gattyán György üzletember képviseletében, a Docler cégcsoport kommunikációs vezetője, Nemes Tamás adta át. A Junior Prima díj elnyerői személyenként hárommillió forintos pénzjutalomban részesülnek.
Az elismerésben Ádám Júlia néptáncos, előadóművész;
Csonki Noémi fazekasművész; Dudás Klára citeraművész, népzenetanár; Eperjesi Lilla Mónika bőrműves; Horváth Balázs népi hegedűs, előadóművész; Horváth Marcell népi tekerős, népzenetanár; Király Miklós népi hegedűs, előadóművész; Sárközi Rudolf nagybőgős előadóművész; Szabó Veronika népi selyemfestő, néprajzos, valamint Szél Gábor néptáncos előadóművész részesült – áll a közleményben.
Mint a Prima Primissima honlapján olvasható: a Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal kívánják jutalmazni a fiatal korosztály köréből azokat, akik a jók között is a legjobbak. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok ekkortól érdemelhetik ki a minden évben odaítélt Junior Prima díjat. A díjnak öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel.
A tehetséges fiatalok támogatása különösen fontos, hiszen jövőnk az ő kezükben van. Biztatnunk kell őket – akár jó szóval, akár anyagi elismeréssel. A Junior Prima díj komoly ösztönzést szeretne adni az ifjú tehetségek kibontakozásához: egy erős visszajelzést arról, hogy érdemes dolgozni, jól teljesíteni, mert ahol eredmény van, oda az elismerés is megérkezik – írják.

