Románul tanultak interaktív foglalkozásokon

HN-információ
Kommunikáció alapú és gyermekközpontú román nyelvtábort szerveznek a napokban kisiskolások számára Csíkkarcfalván. A szervezők és a meghívott pedagógusok élményközpontúvá varázsolták a gyermekek számára a román nyelv elsajátításának folyamatát. A tábor hétfőtől péntekig tart. [caption id="attachment_93816" align="aligncenter" width="1000"] Nyelvtanulás játszva Fotó: Szilágyi Dalma Orsolya[/caption] Harmadik alkalommal szervezték meg a Felcsíki román tábort I–II. osztályos diákok részére. Idén Karcfalva a házigazdája az eseménynek, amelyet amúgy Balánbányán szerveztek meg első alkalommal. A táborokat a Kistérségi Társulat kezdeményezte, a Csorgó Egyesület pályázata egészítette ki. – A gyermekek számára fontos, hogy több nyelvet elsajátítsanak, tudjanak egymással könnyedén beszélgetni. Igaz a mondás: ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy – mondta el lapunknak Gheorghe Iojiban, Balánbánya polgármestere. Mint megtudtuk, az idei helyszíncsere oka az, hogy Balánbányán egész nyáron különböző táborok 10 naponta váltják egymást, így nem lehetett volna helyet biztosítani e programok számára is. Ennek ellenére is ugyanolyan támogatásban és figyelemben részesül, mint eddig. A táboron belül a szókincsgyarapításra fektetik a hangsúlyt, az élethű, mindennapi helyzetek megteremtésével. Cél, hogy az ott eltöltött idő alatt a gyermekek minimálisra csökkentsék a magyar nyelv használatát és a románt gyakorolják. Gyakorlatképpen: a gyermekek interjút készítettek a pappal, összeállítottak egy receptet és a hozzávalókat együtt megvásárolták, természetesen mindezt románul, képzett pedagógusok kíséretében. − A gyermekek tartanak a visszajelzéstől, nem mernek társalogni idegen nyelven. Célunk, hogy bátorítsuk őket, és ne csak elméletben ismerjék a mindennapi helyzeteket, például, hogy hogyan néz ki egy levél, hanem maguk is postázzanak szüleiknek − tudtuk meg a szervezőktől, Bogács Angyalka Klárától és Szabó Kázmértól. A táborhoz a szülők anyagilag is hozzájárultak, az összeg részben a motivációért volt szükséges, hogy a gyermekek ne hagyjanak ki napokat és ne foglalják olyanok helyét, akik szívesen részt vettek volna a foglalkozásokon. Ilyen táborok ezután is esedékesek lesznek, mivel minden évben pozitív visszajelzést kapnak a szervezők. Szilágyi Dalma Orsolya


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!