Hirdetés

Ősszel új napközit avatnak

Öt településen, tizenöt kilométeres körzetben, hat különböző épületben ötszáz diák tanul Kászon községben. Az évek során helyi és országos anyagi forrásokat egyaránt felhasználtak az épületek korszerűsítésére, ezáltal nemegyszer megmentették az adott településen működő iskolát a bezárástól.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 3 perc
Ősszel új napközit avatnak
A kászonaltízi Csipkerózsika Óvoda. Korszerű lett Fotó: László F. Csaba

Befejezték tavaly a ká­szon­fel­tí­zi iskolaépü­let teljes körű tataro­zá­sát. Az épület a római ka­to­li­kus egyház tulajdona, díj­men­tesen adták át a község javára iskola működtetése céljából. András Zoltán, Kászon község polgármestere kifejtette: az épület állapota az évek során romlott, már nem felelt meg az előírásoknak, a több mint két évig tartó korszerűsítés után viszont ma megújulva várja a diákokat. A beruházás összértéke több mint 3,1 millió lej volt, ezt az önkormányzat az Országos Fejlesztési Programban (PNDL) pályázta meg, hozzáadva az önrészt. Időrendben az altízi nap­közi otthon az utolsó, amelynek felépítésével a község valamennyi iskola- és óvodaépülete meg fog felelni az EU-s normáknak, mondta a polgármester. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


– Az új napközi otthon várhatóan idén ősztől fogadja majd az óvodásokat. Az építkezéshez szükséges forrásokat az önkormányzat ezúttal is a PNDL keretéből pályázta meg, a község biztosította az önrészt. A beruházás teljes értéke meghaladja a 3,2 millió lejt. A felszereléseket és eszközöket az önkormányzat a Dr. Lukács Mihály Általános Iskolával partnerségben biztosítja

– tette hozzá András Zoltán.
András Ignác kászoni iskolaigazgató megjegyezte, amennyiben elkészül a napközi otthon, lehetőség lesz délutáni foglalkozások tartására anélkül, hogy a gyerekek haza kellene menjenek ebédelni. 

– Pedagógushiány nincs a községben, a fő tantárgyakban – magyar, román és matematika – szakos tanárok minden településen vannak, a többiek pedig mindhárom iskolában tanítanak, hogy meglegyen az elegendő óraszámuk a teljes állás betöltéséhez

– jelezte az igazgató. Hozzátette: szakképzett és többnyire végleges állással rendelkező tanárok dolgoznak az iskolában. A községen belül a gyermekeket és tanárokat iskolabusz szállítja.
A kászonjakabfalvi iskola épületét két éve újították fel.

– Két osztályterem és két óvodás csoport működik az épületben, mellékhelyiségekkel és különálló kazánházzal

– tájékoztatott András Ignác. 
Ugyan az oktatási intézmények udvarának rendezése nem fért bele a felújítási keretbe, de idén ezt is szeretnék befejezni – ígérte a polgármester.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!