Orvoslakásokat avattak Csíkszeredában

HN-információ
A Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának hathatós támogatásával, a marosvásárhelyi Studium-Prospero Alapítvány koordinálásával három orvoslakást adtak át szombaton Csíksomlyón. Mint elhangzott: nemcsak az orvosoknak, hanem a betegeknek is jobb lesz ettől. [caption id="attachment_80440" align="aligncenter" width="1000"] Hivatalosságok lakásszemlén. Támogatás helyben maradáshoz Fotó: Kovács Hont Imre[/caption] A húszéves Studium-Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen szakkollégiumot épített tanári lakásokkal, Sepsiszentgyörgyön orvosi szolgálati lakásokat valósított meg, Szatmárnémetiben pedig tavaly adtak át orvosi és művészi szolgálati lakásokat. A sort Csíkszeredával folytatták, ahol a csíksomlyói Nefelejcs sétányon három orvoslakást avattak szombaton. Vass Levente, az alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette: ezeknek a lakásoknak köszönhetően a betegeknek is jobb lesz Csíkszeredában. – Ezek a szolgálati lakások, lakhatási támogatások azt szolgálják, hogy a betegeknek jobb legyen. Hogy itthon, a szülőföldjükön, anyanyelvükön, magyar orvosok által megoldást találjunk az egészségi problémáikra – közölte Vass Levente. – Itt tartjuk az orvosokat, értelmiségieket, magyar embereket. Ezáltal tudjuk megerősíteni a már kialakult intézményrendszert, a családokat támogatva pedig el tudjuk érni, hogy a Székelyföldön boldogulni tudjanak az emberek. Orvosok leltek otthonra, munkára és betegre, a betegek pedig orvosra, és ez a legfontosabb – fogalmazott ünnepi beszédében Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke megjegyezte: a magyar kormány az ilyen jellegű beruházásokkal folyamatosan leckét ad a román kormánynak. Elmondta: hat éven belül regionális intézménnyé akarják fejleszteni a megyei sürgősségi kórházat, ebbe a folyamatba illeszkedik ez az átadás is. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere Vass Levente munkásságát méltatta, mint fogalmazott, ő az első marosvásárhelyi közéleti szereplő, aki valóban nyomot hagy Csíkszereda életében. Az épületegyüttest az alapítvány kuratóriumának korábbi tagja, Csíkszentkirály római katolikus plébánosa, Csató Béla szentelte meg. A két épületben, közös udvarról nyíló három lakás található, amelyeket kétszer 5 évre vehetnek igénybe Csíkszeredában dolgozó orvosok vagy művészek. Mint dr. Konrád Judit kórházmenedzsertől megtudtuk: első körben dr. Melles Orsolya belgyógyász, orvosigazgató és családja, dr. Szakács Oszkár és Emőke kardiológus-házaspár, valamint dr. Bakcsi Ferenc kardiológus és családja foglalhatja el a szolgálati lakásokat. A 440 négyzetméter felületű orvoslakások a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Studium Állandó Támogatók jóvoltából valósultak meg, közel 300 ezer euróból. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!