Orvoshiánnyal kezdik az évet
Új egészségügyi asszisztensekkel kezdi az évet a csíkszeredai iskolaorvosi hálózat – a tanintézetek orvosi rendelői ugyanakkor továbbra is orvoshiánnyal működnek, miután a csíkszeredai szociális igazgatóság által meghirdetett versenyvizsgára nem volt jelentkező.
Tavaly októberben – amint arról korábban beszámoltunk – az ott dolgozó szakorvos nyugdíjba vonulását követően megüresedett a Márton Áron Gimnáziumban, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban, illetve a Székely Károly Szakközépiskolában működő rendelők iskolaorvosi állása, ezzel pedig kettőre nőtt a csíkszeredai hálózatban betöltetlenül maradt állások száma. Emellett további két egészségügyi asszisztensi állás is betöltésre várt, a szóban forgó posztokat a csíkszeredai szociális igazgatóság november végén meghirdette.
– A versenyvizsgát követően sikerült két új asszisztenst alkalmazni, az új munkatársak a Székely Károly Szakközépiskolában és az Angyalkert óvodában kezdik el hamarosan a munkát. További egy-egy orvosra lett volna szükség azonban a Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumokban működő, illetve a csíkszeredai városi bölcsődében, valamint az Angyalkert óvodában lévő rendelőkbe is. A versenyvizsgára viszont nem jelentkezett senki
– tájékoztatta lapunkat dr. Molnár Orsolya hálózati koordinátor.
A szóban forgó, betöltetlenül maradt két orvosi állást és az azzal járó feladatköröket dr. Molnár Orsolya iskolaorvos szerint a csíkszeredai hálózatban dolgozó szakemberek fogják maguk között lefedni – segítséget jelent, hogy februártól egy kolléga visszatér gyermeknevelési szabadságáról.
A szociális igazgatóság vezetője, Nagy Anna szerint, mivel január 1-jétől a kormány létszámstopot rendelt el a közszférában, vagyis nem lehet az üres állásokra versenyvizsgát szervezni, egyelőre kérdéses, hogy mikor tudnak új iskolaorvosokat alkalmazni.