Nem tudni, mi lesz a zsögödi strand sorsa

HN-információ
Bár még az időjárás sem alkalmas a szabadtéri fürdőzésre, az előző évekhez képest idén a szabadtéri strandok üzemeltetői sem sietnek a nyitással – derült ki, amikor a Csíkszeredában és környékén található szabadtéri fürdőhelyek nyitásrendjéről érdeklődtünk. A Szeredai-fürdő vezetője június 10-re tervezi a nyitást, a zsögödi strandnál bonyolultabb a helyzet, egyelőre nem tudni, ki fogja üzemeltetni. [caption id="attachment_29929" align="aligncenter" width="620"]A zsögödi strand pénztára. Egyelőre zárva marad Fotó: László Róbert A zsögödi strand pénztára. Egyelőre zárva marad Fotó: László Róbert[/caption] Megszokták a csíkszere­daiak, hogy május 1-jétől már tárt kapukkal várja a korai fürdőzőket a zsögödi strand, idén viszont még csend van a szabadtéri medencék környékén, a városi önkormányzat új bérleti szerződésre hirdette meg a létesítményt, a liciten azonban nem volt meg a legkevesebb három jelentkező, ezért újabb kiírást terveznek. – Nem tudom megmondani a következő licit pontos dátumát – mondta kérdésünkre Antal Attila alpolgármester. – Megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot a eddigi üzemeltetővel, Böjthe Istvánnal is, hogy érdeklődjünk, folytatná-e a strand működtetését, de nem sikerült telefonon elérnünk. Június 10-re tervezi a Szeredai-fürdő megnyitását Karácsony Szilárd, itt már dolgoznak a zöldövezet rendbetételén és a medencéket is felújítják, újrameszelik. – Idén is lesznek rendezvényeink, koncertek és szabadtéri sportversenyek, mint lábteniszbajnokság – mondta Karácsony. A strand üzemeltetője szerint nem változnak a belépti díjak, gyermekeknek 5 lej, felnőtteknek (14 év fölött) 10 lej a belépés. Csíkszentkirályon a Borsáros-fürdő szabadtéri medencéit is az időjárás függvényében feltehetően valamikor június közepétől használhatják a fürdőzők, itt egyébként folyamatosan várják a látogatókat a fedett gyógyvizes medencékben. Az önkormányzat által működtetett szabadtéri strand belépti díja nem változik, marad gyermekeknek a 2, felnőtteknek pedig az 5 lej. A fürdőzőket kosárlabdázásra, minifocizásra alkalmas szabadtéri sportpályával várják, játszótérrel, illetve étkezésre alkalmas fedett helyiséggel. Nem lehet tudni azonban, hogy idén megnyílik-e, és ha igen, mikor a csíkdánfalvi Dugás-fürdő, illetve a csíkszépvízi strand. A csíkdánfalvi önkormányzat által fenntartott Dugás-fürdőn jelenleg is dolgoznak, mert a medencékből szivárog a víz, a polgármester szeretné legalább a helyi iskolások számára használhatóvá tenni a szabadtéri fürdőt. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!