Hirdetés

Nem született döntés a focilelátó bérbeadásáról

HN-információ
Döcögősen kezdődött, és nem is igazán ért révbe a pénteken tartott csíkszeredai soron kívüli tanácsülés. Az előkészített hét napirendi pont közül csak kettőt fogadott el a testület, a másik öttel kapcsolatban több tanácsosnak is fenntartása volt, többek között a sokat vitatott városi atlétikapálya környékének használati jogával kapcsolatban. Napirend előtti felszólalásában Ábrahám Előd-Lajos és Bors Béla helyi tanácsos kijelentette, hogy a városi futópálya melletti régi lelátónak és területének haszonbérbe adására vonatkozó kérdésben nem tudnak döntést hozni, mivel nem kapták meg időben a határozattervezet szövegét, és nem tanulmányozhatták át tüzetesen. A futópályával kapcsolatban – amint azt már korábban is megírtuk – nem született döntés, az e témában tervezett közvita is elmaradt. Két napirendi pontot azonban megszavazott a testület, ebből az egyik arról szólt, hogy a Kós Ká­roly Szakközépiskola, valamint két óvoda elmaradt fűtésszámláinak kifizetése miatt módosítanak a város költségvetésén. Két másik iskola számára ugyanakkor a diákok utaztatására többletösszeget folyósítanak, hogy részt tudjanak venni az országos tantárgyversenyeken. A másik határozattervezetben jóváhagyták, hogy az önkormányzat ügyvédet fogadjon, hogy a város érdekeit képviselje az igazságszolgáltatásban. Márk Boglárka




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!