Művészek ágyúdörgésben
fotó: László F. Csaba
A hazai és magyarországi közgyűjtemények, múzeumok önzetlen összefogását hangsúlyozta megnyitóbeszédében Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a tegnap esti megnyitón. Mint mondta, tíz évvel ezelőtt kezdődött a csíki intézményben a nagyszabású kiállítások sorozata, s az is az összefogás eredményeként jött létre, akárcsak az azt követő képzőművészeti, történelmi vagy természettudományi kiállítások sora – megannyi számos látogatót vonzott Erdélyből, de még Magyarországról is. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a háború borzalmait, a közösségre és annak tagjaira gyakorolt negatív hatását ecsetelte beszédében, kiemelve az itt lakóknak azt a képességét, hogy vesztesként is talpra tudjanak állni. Történelem és művészet kölcsönhatásáról beszélt Lukács Bence Ákos konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa, aki történészként közelített a témához. A tárlat anyagát Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész és Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese, a huszadik századi erdélyi festészet egyik legavatottabb ismerője mutatta be. A múzeum emeleti termeiben közel száz festmény és szobor látható, valamennyi neves magyar művész munkája, sokan közülük első alkalommal kerültek az erdélyi közönség elé.
Kovács Árpád