Hirdetés

Misét tart a Nyeregben

HN-információ
Pénteken hivatalossá vált: Csík­somlyót is felkeresi romániai látogatása során Ferenc pápa. A római katolikus egyházfő ráadásul szentmisét is tart a Nyeregben. Az is felmerült, hogy „előrehozott” somlyói búcsú lesz idén, de a ferencesek megerősítették: nem vonják össze a két eseményt. [caption id="attachment_82553" align="aligncenter" width="1000"] Ferenc pápával Vatikánban már találkoztak a felcsíkiak. Most ő lesz a vendég Fotó: HMT[/caption] Legutóbbi, pénteki lapszámunkban még csak értesülésekre alapozva tudattuk, hogy Ferenc pápa személyében első alkalommal látogat Székelyföldre a katolikus egyház legfőbb méltósága. Az értesülések igaznak bizonyultak: a Szentszék is megerősítette, hogy június 1-jén Csíksomlyóra érkezik Ferenc pápa, sőt – amiről a nem hivatalos híradások még nem szóltak – misét is celebrál a Nyeregben. Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferens az MTI-vel közölte: a pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani. Rámutatott: mivel a pünkösdi búcsú egy héttel későbbre, június 8-ára esik, magánbeszélgetésekben felmerült a két esemény összevonásának lehetősége. A somlyói ferencesek később közleményben tudatták: a pünkösdi búcsú programja nem változik: a Kárpát-medence legnépesebb búcsúját június 7–10. között szervezik. A közleményben egyébként kifejtik: Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának főegyházmegyei koordinátora Sajgó Balázs, a Caritas lelkiigazgatója, a liturgiáért felelős megbízott Urbán János P. Erik OFM érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója. Hozzáteszik: a pápalátogatás részletes programját a romániai látogatás programjának megjelenése nyomán, későbbi időpontban közlik. A megyei tanács legutóbbi, pénteki rendkívüli ülésének is témája volt az – akkor még hivatalosan be nem jelentett – esemény. Borboly Csaba a magyar és a román diplomácia sikerének nevezte, hogy Őszentsége három napot tölt az országban, és a Székelyföldre is ellátogat. Mint fogalmazott: mindez olyan tevékenységek sorát jelenti, amelyre rá kell készülni. A tanácsülésen részt vett Gábor Zoltán szépvízi plébános és kántora, Incze Sándor, akik a felcsíki kórusok tavalyi vatikáni zarándoklatát vezette. A plébános a pápa jezsuita neveltetéséről beszélt, a kántor pedig kifejtette: akár milliós tömegre is számítani lehet, ezért rendkívül fontos, hogy minden érintett időben felkészüljön a pápa fogadására. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!