Július 21-i lapszámunkban írtunk arról, hogy két, a második világháborúban elesett német katona maradványait exhumálták Tusnádfürdőn. Cikkünk nyomán jelentkezett az a 81 éves tusnádfürdői hölgy is, aki annak idején a katonákat elhantolta. [caption id="attachment_35180" align="aligncenter" width="1400"] Benke Gyuláné. Kegyeleti magatartását nem méltányolták a hatóságok Fotó: László Róbert[/caption] Benke Gyuláné tősgyökeres tusnádfürdői lakos kilencéves volt 1944-ben, azon az őszön, amikor a csapatuktól lemaradt német katonák a környékbeli erdőkben bujkáltak, próbáltak ennivalóhoz jutni, és abban bíztak, hogy katonai repülővel elszállítják őket a már oroszok és románok által elfoglalt területekről. De nem így történt, és közülük sokan ma is a tusnádi erdőkben nyugszanak – állítja Benke Irma. Az idős hölgy hangsúlyozta, hogy nem felel meg az exhumálók által mondott 1944. augusztus 1-jei időpont mint a két német katona eltemetésének dátuma, úgy emlékszik, jóval később, szeptember végén vagy október elején történhetett az eset, amikor édesanyjával a lakásuktól nem túl messze, a Csukás-tó és a temető közötti részen megpillantották a kivégzett katonák holttestét. – Egyikük mintha a patakból akart volna inni, amikor meglőtték – idézte fel Benke Irma, akit ma is megráznak az emlékek. – Aztán ebben a testtartásban merevedett meg. Ők akkor nem nyúltak a halottakhoz, de később valaki – talán ugyanaz, aki a bakancsot lehúzta az egyikük lábáról, jegyezte meg a visszaemlékező – odavonszolta őket a közeli lövészárok bejáratához, de nem ásott gödröt, csak rászórt kevéske földet a testekre, így kilátszott egy-egy gomb vagy meztelen lábujj. Ezt látva, az édesanyjuk biztatására a két kislány, az akkor kilencéves Irma és tizenhárom éves nővére hordott a Villanytelepről téglákat, amelyekkel körbevették a testeket, és hordtak földet a sírra. Tizenhat évig gondozták is a hantot, mintha a Piavénél elesett nagyapjuk sírját gondozták volna. 1960-ban viszont Szabó József párttitkár személyesen fenyegette meg Benke Gyulát, Irma néni férjét, hogy kidobják a pártból, mert „az anyósa egy régi világi grófi boszorkány, aki a gyerekeit rosszul nevelte, mert fasiszta sírt gondoznak”. – Akkor már Csíkszeredában laktunk, tizenhatszor hívtak be engem terhesen, hogy beszélgessenek velem, és hívták édesanyámat is ide, a néptanácshoz, s mindig leköpködték s engem is le. A férjem egy évig nem hagyhatta el a várost – mondta beszélgetőtársam –, azután pedig Balánbányán dolgoztunk 23 évig. Még édesanyámnak is megtiltották, hogy a sírt rendezze. Mi, amikor hazajöttünk Balánbányáról, 1985 körül, megpróbáltuk azon a helyen megkaparni a földet, meg is találtunk egy fél téglát és két nyírfacsemetével meg is jelöltem a helyet. A forradalom után pedig virágot tettünk rá, s mások is kezdtek gyertyát gyújtani, később a polgármesteri hivatal kopjafát állított oda, ahol a sír lehetett. Benke Irma hozzátette, hogy az exhumálást végző német alapítvány munkatársai egy kis buldózerrel felásták a környéket, de nem találták a katonák földi maradványait, ezért végül igénybe vették a segítségét és az alapján megtalálták a téglákat és a csontokat. – Azt sem tudom, hogy örvendjek-e vagy sírjak, amikor 72 év után újraláttam a tégladarabokat, amiket kislányként elhelyeztünk és megtaláltak egy koponyalemezt, és a golyót, amivel átlőtték az egyik katonát. Egy szádokfa állt ott valamikor, annak a gyökerei fonták be a halottakat. Benke Irma hozzátette, hogy azóta is azon gondolkodik, hogy ezt a két német katonát most talán újratemetik a jászvásári katonatemetőbe, de vajon mi lesz azzal a számtalan névtelennel, magyar és német hőssel, aki a környező erdőkben, vagy a mai Tulipán háta mögött lévő kórházi temetőben nyugszik? [box type="shadow" ]Számtalanok és névtelenek A Hargita Népe 2015. július 10-i és 2015. augusztus 5-i lapszámában is cikkeztünk arról, hogy a csíkszeredai Hősök temetőjéből állítólag 233 katona földi maradványait hantolta ki és szállította el a Volksbund Deutche Kriegsgraberfursorge civilszervezet, miközben a Román Hadisírgondozó hivatal szerint mindössze 124 német katona nyugszik a „kicsi erdőben”, és az itt elhantoltak számát illetően különben is sok az ellentmondás. Most megpróbáltunk utánajárni, hogy mi lett a kihantolt maradványokkal. Kérdésünkre a csíkszeredai Balogh Ádám, aki jelen volt az exhumálásnál, elmondta, nagy valószínűséggel gikszer történt és nem második, hanem első világháborús hősök csontjait szállította el a tavaly a szervezet, ugyanis semmilyen azonosító nem volt rajtuk. Azt is hozzátette, hogy levéltári adatokból úgy tudja, hogy 1946-ban volt már egy áttemetés, és tulajdonképpen olyan sokszor volt már különböző exhumálás és átcsoportosítás, hogy még a megjelölt sírok esetében sem biztos, hogy az a katona nyugszik ott, akinek a neve a fejfán szerepel. Az elvitt maradványokat tudomása szerint a jászvásári Örökkévalóság temetőben a német hősök parcellájában a névtelenek közös sírjába temették újra. [/box] Daczó Katalin