Megújult az Olt és a Sas utca
Befejezték Csíkszeredában az Olt és a Sas utca korszerűsítését. A 2,3 millió lej értékű beruházást a Viaduct Kft. végezte, tartva az eredeti öt hónapos határidőt.
Csíkszereda önkormányzata 2025 áprilisában kötötte meg a kivitelezési szerződést az Olt és a Sas utca korszerűsítésére, a munkához húsvét után látott hozzá az építő. A projekt során az aszfaltozás és járda építése mellett elkészítették a csapadékvíz-elvezető rendszert, korszerűsítették a csatornahálózatot és a közvilágítást, több új villanyoszlopot telepítve.
Bors Béla alpolgármester szerint az egyik legnagyobb kihívás a vízelvezetés megoldása volt.
– A kivitelezés során az egyik legnagyobb kihívást az esővíz-elvezető rendszer építése volt az utca lejtése miatt, ennek ellenére a munka rendben folyt, az ütemtervnek megfelelően, így a kivitelező szeptember végére be is fejezte mindkét utca felújítását
– nyilatkozta az alpolgármester, megjegyezve, hogy a kivitelezés idején időszakosan részleges vagy teljes forgalomkorlátozást vezettek be, de a lezárásokat igyekeztek minél rövidebb időre korlátozni.
Az elöljáró kitért a környéken lakók által támasztott igényekre is.
– A lakók észrevételeit és kéréseit figyelembe véve például újraterveztük a kapubejáratokat
– tette hozzá Bors Béla.

