Magyarországi mintára indul a Fitszereda program
Ősszel elkezdődhet a csíkszeredai iskolákba járó, 5–8. és 9–12. osztályos – 10 és 18 év közötti – diákok egészségközpontú fizikai fittségi állapotának mérése és értékelése, ami testösszetétel-mérésből, állóképességi, valamint erőparaméteri tesztekből áll – jelentették be a Fitszereda kutatási és fejlesztési projektet bemutató sajtótájékoztatón.
Mint Karácsony Péter testnevelőtanár, a program helyi koordinátora elmondta: a Fitszereda program célja népszerűsíteni és tudatosítani a fizikai aktivitás jelentőségét és az egészségtudatos életvezetés értékeit a diákok és családjaik körében. Ezt magyarországi mintára hozták létre, a NETFIT (Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt) rendszert ott több mint 3700 iskola, 800 ezer tanuló és 13 ezer pedagógus használja, Csíkszeredában ez „pilot program”, vagyis most próbálják ki először.
A méréseket a tervek szerint idén október–november folyamán végzik el, azokat szakmai napok és tanárfelkészítők, valamint képzések előzik meg, ugyanis nem csupán a mérés minősége számít, de az eredményeket is fel kell tudniuk dolgozni.
A rendezvényen a rendszert dr. Csányi Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem oktatója, a magyarországi fittségi mérési program szakmai vezetője ismertette, aki ezzel kapcsolatos többéves tapasztalatait is megosztotta. A program Csíkszereda önkormányzatának kezdeményezésére és finanszírozázával indul el, partnerei a Magyar Diáksport Szövetség, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Hargita Megye Tanfelügyelősége és a CSTIT.