Leszerelik az ünnepi fényeket
A napokban szerelik le az ünnepi díszvilágítást Csíkszeredában. Holnaptól valamennyi ünnepi fény kialszik, kivéve a Ligat hídon.
Pénteken lekapcsolják az ünnepi díszvilágítás egyes elemeit Csíkszeredában, de a Ligat hídon február folyamán még maradnak a fények. A karácsonyi díszvilágítás felszerelését tavaly november elején kezdték el és december elejére fejezték be, a fényfüzéreket advent első vasárnapján kapcsolták fel. A díszek leszerelését a napokban kezdték meg, a városszélektől a központig haladva.
Bors Béla alpolgármester tájékoztatása szerint a 2024-es ünnepi időszakban 175 ezer lej értékben szereztek be új elemeket, és számos utcában teljesen megújították a díszvilágítást. Emellett felhasználták a korábbi évek – megfelelő állapotban levő – díszítőelemeit is. A díszvilágítás felszerelése 95 ezer lejbe került, a leszerelés költsége várhatóan hasonló nagyságrendű lesz, de a pontos összeget csak a munkálatok befejezése után tudják megállapítani.
Egyébként egy idénnyel korábban a díszvilágítás összköltsége mindössze 134 060 lej volt (a leszerelési költségeken kívül), ebből az összegből az áramfogyasztás megközelítőleg 13 607 lejre rúgott. Az alacsonyabb ár abból adódott, hogy az önkormányzatok számára költségkorlátozásokat bevezető sürgősségi kormányrendelet megszorításai miatt akkor nem vásároltak új égősorokat és egyéb eszközöket, hanem az előző évekből meglévőket használták, azokból is kevesebbet szereltek fel, így a fogyasztás is alacsonyabb volt.