Hirdetés

Lelkiekben és szellemiekben gazdagodnak

HN-információ
Javában tart a gyimesi fiatalságot talán leginkább megmozgató, tízéves múltra visszatekintő Gyimesbükki Hagyományőrző Gyermek- és Ifjúsági Tábor. Az augusztus 8–15. között megszervezett táborban gyermekek és pedagógusok egyaránt részt vesznek. A lelkiekben és szellemiekben is sokat nyújtó tábor Nagyboldogasszony ünnepén a kontumáci kápolna búcsús szentmiséjével, valamint este a 18 évesek báljával zárul. [caption id="attachment_33946" align="aligncenter" width="4000"]Kisgyermekekkel telt meg a gyimesbükki templom. Tízéves tábor résztvevői Kisgyermekekkel telt meg a gyimesbükki templom. Tízéves tábor résztvevői[/caption] A tábor a gyimesbükki nagytemplomban, a közelében található szükségtemplomban, valamint a plébánia nagytermében és a környéken zajlik. A diákokat három csoportba – bérmálkozók és idősebbek, 3–6. osztályosok, valamint a 10 évesnél fiatalabbak – osztották, akik így a korosztályuknak megfelelő előadásokon, játékokon és foglalkozásokon vesznek részt. A színes programokat minden napra egy bibliai idézet mentén állították össze, amelynek az a lényege, hogy az adott tanításból inspirálódva úgy töltődjenek fel lelkileg a diákok, hogy közben játszanak, szórakoznak – tudtuk meg Salamon József gyimesbükki lelkésztől, a tábor főszervezőjétől. Az első napot az irgalmas szamaritánus történetének szentelték, ezért a játékok és előadások témája a másokon való segítés témáját járta körül. A gyerekek arra keresték a választ, hogy hol és miként kell segítséget nyújtani, illetve miben áll a faji, vallási, hovatartozási megkülönböztetés. A második tábori nap eseményei a tékozló fiú történetét dolgozták fel: a világ csábításai, a rossz baráti társaság, a modern világunk csapdái, kijózanító események, megtérés a rossz útról, a megbocsátás és a kibékülés témái voltak terítéken. Ma a szőlőmunkásokról szóló példázat a főtéma, ahol azt beszélik meg, hogyan lesznek utolsókból elsők, elsőkből pedig utolsók. Holnap pedig a könyörtelen hitelező példázata lesz a téma, a megbocsátásról szereznek új ismereteket a gyermekek. A spirituális foglalkozások után a gyakorlatiasabb tevékenységek kapnak főszerepet: gitározni, énekelni tanulnak, de belekóstolnak a fa- és bútorfestésbe is, a legkisebbek ez idő alatt rajzfilmet néznek. A lányok számára varrást, a fiúknak fafaragó foglalkozást tartanak, de élményszínházban is részt vesznek. Holnap a sajtós munkára fektetik a hangsúlyt, hiszen fényképezési és videózási technikákat sajátíthatnak el a gyerekek. A hétvégével a programfelhozatal is módosul, szombaton meghívottak tartanak előadásokat többek között Márton Áron püspök életútjáról, a szépvízi örményekről, a csángók sokféleségéről, valamint a korondi kerámia motívumrendszeréről. Az előadások után sporttevékenységeken vesznek részt a táborozók. A tábor eseménysorozatának részeként a kontumáci kápolnában a környékbeli lelkipásztorok bekapcsolódásával háromnapos szentségimádást, virrasztást, közös imát tartanak, amelyre a Gyimes-völgyi híveket is szeretettel várják. Márk Boglárka




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!