Lehettek volna többen is
Múlt szombaton közös jótékonysági akciót hirdetett Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala és a Jó Arcok Együttes. Amint arról már korábban beszámoltunk, tizedik osztályos, rosszindulatú daganattal diagnosztizált diáklány felépülését támogathatták a programra érkezők.
Péter Loránd, a Jó Arcok Együttes tagja elmondta: összesen 2000 lej gyűlt össze, de a különböző kiadások rendezése miatt mindössze körülbelül 1300 lejt tudnak eljuttatni a fiatal lánynak.
A szervező arra is kitért, hogy előzetesen több érdeklődőre számítottak, de így még a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által felajánlott tombolákat sem tudták teljesen felhasználni.
– Harminc ember jött el. Így összesen tíz tombolát tudtunk kisorsolni, kicsit csalódottak vagyunk. Mindenesetre köszönjük mindazoknak, akik eljöttek, és segítették az akciót – jegyezte meg a szervező.
A befolyt összeget várhatóan szerdán adják át Csavlovics-Szász Ágotának.
Keresztes Bea