Hirdetés

Kulturális inkubátorház

HN-információ

Csíkmadaras önkormányzata az elmúlt időszakban számos projektet indított el a településen. A közelgő választások kapcsán Bíró László polgármester számolt be a megvalósításokról és a tervekről. Ősztől After School indul egy új épületben, kulturális centrumot építenek a központban.

Négy mandátumot tudhatok magam mögött, amit megtisztelőnek érzek. Többnyire az elkezdett munkák befejezésén dolgozunk most. Különleges helyzet, hiszen a pozitívumokkal együtt negatívumokat is tapasztal az ember – jelentette ki a település vezetője. Mint mondta, a közösség részt vállal a munkában.
Jelenleg is zajlanak a beruházási munkálatok. A pályázatok segítségével elindított, uniós és kormányzati forrásokból finanszírozott tervek kivitelezése folyamatban van.

Kulturális centrum épül
A falu központjában parkot hoztak létre, emellett épül a kulturális központ. A cél, hogy ezzel is támogassák a helyi kezdeményezéseket és szervezeteket, csoportokat.
– Az inkubátorház csak a projekt egy részét képezi. Elérhető lesz benne stúdió és raktárfelület is a földszinten. Az emeleteken pedig irodák kapnak helyet. Egy másik fontos terv egy új kultúrotthon építése – tette hozzá Bíró László.
Hangsúlyozta, ennek megvalósítására már pályáztak, kormányzati forrásokra. A jelenleg kultúrházként használt épület más rendeltetést kap.
– Minden összefügg, az egész nagy képet kell látni. Az új intézmény szükségességét abban látom, hogy a falu remek természeti és kulturális adottságokkal rendelkezik, amelyeket ki kell használni. Elsősorban fontos, hogy a lakosok jól érezhessék magukat benne, kikapcsolódási, szórakozáso lehetőséget biztosítson, ugyanakkor turisztikai rendeltetése is legyen – emelte ki a polgármester.
A régi villanyvezetékek cseréje is tervben van, a közvilágítást már korszerűsítették, az utcák aszfaltozásánál pedig beépítettek vízelvezető rendszert is. Bíró László úgy vélte: egyre nagyobb az igény, hogy egy vidéki település is intelligens és korszerű legyen, hogy kellemesebb, élhetőbb környezetet nyújtson a lakosságnak.

Tovább kell adni a feladatokat
A beszámolóban helyet kapott az oktatás fontossága, hiszen két új iskola épült Csíkmadarason. Az After school intézményben szeptembertől indul a munka, illetve a régi épületet is felújítják a közeljövőben.
– Úgy vélem, egy vezető mandátumát a közösség adja. Vannak ellenjelöltjeim, s ha a választó­polgárok úgy döntenek, hogy nekem félre kell állnom, elfogadom a döntést. A falu népe el tudja dönteni, hogy kit szeretne a jövőben a kormánynál látni – fűzte hozzá a polgármester.
Mint mondta, a munka neheze hátravan, hiszen tovább kell adni mindezt a felnövő és fiatal generációknak.
– A terveket és a beruházásokat a folytonosság jellemezte. Több mandátumot átölelő programok indultak el és fejeztünk be. Az infrastrukturális beruházások hátránya az volt, hogy kevesebb forrás és energia jutott a kulturális és szociális feladatok ellátására. Az elkövetkező időszakban azonban a szellemi értékek teremtésére kell összpontosítani – zárta gondolatait Bíró László. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!