Hirdetés

Korábban nem látott szakmai színvonalon teljesítettek

HN-információ
Sepsiszentgyörgyön, vasárnap a 3. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválján a székelyek kedvenc édességét, a kürtőskalácsot értékelték alapanyagai, íze és külső megjelenése alapján. Az Év székelyföldi kürtőskalácsa címért 14 csapat versenyzett. A fesztivál történetében először érték el – ráadásul három csapat is – az aranyfokozatot, mindhárman Hargita megyei­ek. A fokozat jelentőségéről beszéltünk zsűritag munkatársunkkal, illetve a kürtőskalácssütő csapatokkal. [caption id="attachment_94871" align="aligncenter" width="1024"] A Vitos kürtős–Zolsport Kft. csapata. Aranyfokozatot és fődíjat nyertek[/caption] Jánossy Alíz gyergyószent­miklósi gasztro-újságíró, kiadványunk, a Székely Konyha magazin felelős szerkesztője zsűritagként volt jelen a fesztiválon. A pontozással kapcsolatban elmondta: három zsűrilapon pontozták a csapatokat kilenc feltétel szerint. Az első körben a kürtőskalács külső megjelenítését értékelték a kalács hosszúsága, a feltekert csík szélessége és a karamellizáció egyenletessége szerint. Második körben a sütemény külcsínjeit – a feltekert csíkok egyenletességét, a tészta állagát, vastagságát és az átsülés mértékét – pontozták. Természetesen az ízvilág is fontos kitétel, így a harmadik zsűrilapon az ízvilágot, illetve az alapanya­gok használatát értékelték az elbírálók. Idén a versenyre készített kürtőskalácsok mellett a zsűri inkognitóban vásárolt kalácsokat is értékelt. Míg tavaly 18, idén 14 csapat nevezett be a versenybe az Év székelyföldi kürtőskalácsa 2019 címért. – Kevesebb csapattal, de jobb minőséget nyújtva készültek idén a kürtőskalácsok. A kalácsba mindent bele kell tenni, ami hagyományosan belejár, és tavalyhoz képest idén többen használtak minőségi alapanyagokat – fogalmazott Jánossy Alíz gasztro-újságíró. A kürtőskalácssütők az alapanyagaikat szigorú közegészségügyi előírások szerint tárolhatják, ezeknek nem könnyű megfelelni, így pedig a minőség rovására mehet. A szükséges feltételeket megteremtve azonban idén többen használtak tojást és vajat, mint az előző években – ebből is látszik, hogy sokat fejlődtek, okultak a sütők abban, hogy mennyire fontos hangsúlyt fektetni a minőségre. A fesztivál történetében először értek el aranyfokozatot egyes résztvevők: a csíkszentmártoni Vitos kürtős–Zolsport, a far­kas­laki Kovács Kalács és a Csatószegi Kürtőskalács–Paty Levari Bear Kft. pontszámai feleltek meg az aranyfokozatnak. [caption id="attachment_94872" align="aligncenter" width="1000"] Munka közben a farkaslaki sütők. A hagyományos kategória győztesei[/caption] Nagymama udvarától az aranyfokozatig A győztes Vitos kürtős csapata tojást, tejet, tejfölt és mézet is használt a többi alapanyag mellett a tészta összeállításánál, ez pedig különleges ízet kölcsönzött a süteménynek. A csíkszentmártoni Vitos kürtős tevékenysége 2003-ban kezdődött, amikor még a nagymama udvarán megrendelésre készültek a kürtőskalácsok. Azóta sokat bővült a családi vállalkozás, ami mára már 16 alkalmazottal dolgozik, és folyamatosan jelen van négy csapattal az ország különböző részein. A Szent Anna-tónál állandó standjuk van, a téli időszakban Temesvár, Jászvásár, Azuga városaiban is árusítják a kürtőskalácsot, nyári időszakban vásárokon, rendezvényeken is részt vesznek. 35, 40 vásáron jelennek meg évente. A fesztivál első két évében ezüstfokozatot értek el, idén pedig az aranyfokozat mellett az Év székelyföldi kürtőskalácsa 2019 címet is kiérdemelték. – Az egész csapat nagyon örült az eredménynek, és ez az élmény erőt ad, hogy tovább tudjuk csinálni, amit elkezdtünk 15 évvel ezelőtt – fejtette ki Vitos Fodor István, a Vitos kürtős tulajdonosa, hozzátéve: minden szempontból pozitív élmény részt venni egy ilyen fesztiválon, hiszen szakmailag sokat lehet fejlődni, technikákat lehet tanulni egymástól, ezek pedig mind fontosak ahhoz, hogy minőségi termékek kerüljenek piacra egész évben. Cukros, diós, fahéjas és kókuszos ízesítésű kalácsokat készítenek, amelyek közül az első kettő a legnépszerűbb a vásárlók körében. Címvédésközelben a rekorder farkaslakiak A farkaslaki Kovács Kalács 2005 óta van jelen a piacon süteményeivel. Bukarestben, Kolozsváron, Farkaslakán és Debrecenben is megtalálhatók, illetve vásárokon és fesztiválokon is részt vesznek. Tavaly ők nyerték az Év székelyföldi kürtőskalácsa címet a 2. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválon. – Amikor még fiatalkoromban minden vasárnap kürtőskalács volt a desszert, nem is gondoltam, hogy ez később megélhetési lehetőség lesz számomra – fogalmazott a Kovács Kalács cég tulajdonosa, Kovács István. Elmondta: tavaly bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe a 13,3 méteres kürtőskaláccsal. A valaha készült leghosszabb kürtőst a debreceni virágkarneválon sütötték a szervezők kérésére. A népszerű cukros, diós, fahéjas, kókuszos ízek mellett málnás és csokis kürtőskaláccsal is várják a vásárlókat. Kovács István elmondása szerint a vásárlók egyre nyitottabbak az új ízekre. [caption id="attachment_94873" align="aligncenter" width="1000"] A csatószegi mester (jobbra) pályatársak gratulációját fogadja. Szervezett „szervezet”[/caption] Szervezett csatószegiek A csatószegi Paty Levari Bear Kft. az aranyfokozat mellett a legszervezettebb csapat különdíját is megnyerte. – Csapatunk minden tagja önállóan képes dolgozni, irányítás nélkül is tudja, hogy mi a dolga, mert összeszokott csapat vagyunk. Nagyon örültünk a legszervezettebb csapat különdíjának – nyilatkozta a Csatószegi Kürtőskalács egyik tulajdonosa, Sándor Aranka. A 2011-ben indított kft. fesztiválokon, rendezvényeken árusítja süteményeit, 5-6 embert foglalkoztatva. Vannak vásárok, amelyen minden évben részt vesznek, a nyári hónapokban pedig minden hétvégén dolgoznak, néha két csapatban is. Sándor Aranka elmondása szerint 17 éve kezdte a kürtőskalácssütést a Nagymama cégnél. Ott tanulta az alapokat, mára pedig már a saját kidolgozott receptje alapján süti férjével, Sándor Leventével és alkalmazottaikkal a különböző ízesítésű édességet. Vaníliás, diós, cukros, kókuszos, fahéjas és igény szerint szezámmagos kalácsokat is készítenek. Barabás Emőke


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!