Kikapcsolódtak az iskolások
Tegnap Csíkszeredában és Csíkkarcfalván is gyermekprogramokkal várták az iskolásokat, óvodásokat, akik számos ügyességi versenyszámban mérettették meg magukat, de kézműves- és kreatív foglalkozáson is részt vettek. A több száz érdeklődővel zajló események célja a gyermekek megmozgatása és a közösségi élmény erősítése volt.
Színes programkínálattal várták a környékbeli gyermekeket a VI. Felcsíki Gyermeknapra, amelynek idén is a karcfalvi futballpálya adott otthont. Az esemény tartalmas kikapcsolódást kínált az iskolásoknak, akik logikai vetélkedőn, főzőversenyen, akadálypályán, tányérdíszítésen, kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, és számos más kihívásra nevezhettek be.
A rendezvény megnyitója után Süket Zsombor, a Felcsík Kistérségi Társulás ügyvezetője nyilatkozott lapunknak, kiemelve: az iskolák, önkormányzatok erősítése a cél.
– Ezen a programon számos összetett versenyen próbálhatják ki magukat a gyermekek, akik számára idén logikai kvízt is szerveztünk. Emellett a Vállalkozzunk: Gazdálkodók leszünk nevű kihívásra már két hete készülnek a VII–VIII-os diákok, akikben a kreativitást és a víziók fontosságát próbáljuk formálni – mondta, hozzátéve, hogy idén is több száz felcsíki tanuló látogatott el a gyermeknapi rendezvényre, amellyel népszerűsíteni szeretnék a térségben lévő oktatási intézményeket. Megjegyezte: a megvalósításhoz nagymértékű összefogásra volt szükség.
Az esemény alatt gördülékenyen követték egymást a versenyszámok: voltak, akik az idén először megszervezett logikai kvízben próbálták ki magukat, mások a kézműves-foglalkozásokon jeleskedtek, de a mászófal és a csúszda sem maradt szégyenben, hiszen számos gyermeket vonzott a helyszínre.
Csíkszeredában játékmaratonra várták az érdeklődőket a Szent Imre Ifjúsági Központba, ahol a Juventutti Alapítvány és a Gyulafehérvári Caritas által szervezett eseményen lehetett kikapcsolódni. A bejelentkezett osztályok számára korosztályoknak megfelelő programokat állítottak össze csapatépítés céljából.
Keresztes Bea