Két holttestet találtak egy autóban a szépvízi víztározó közelében
Két, napok óta eltűnt huszonéves gyimesi személyt találtak holtan szerdán késő délután a szépvízi víztározó közelében egy személyautóban – számolt be az esetről elsőként a maszol.ro.
A fiatalokra a hozzátartozóik bukkantak rá, ők riasztották a hatóságokat, de a helyszínre érkező orvosi csapat már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Halálukat lőtt seb okozta: a lányt a mellkasán, a fiút a fején érte lövés – ismertette érdeklődésünkre Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója.
A lány egyik hozzátartozójának bejegyzése szerint a két fiatalt vasárnap óta keresték, aznap 23.30-kor látták őket utoljára.
A hatóságok vizsgálják, hogy öngyilkosság vagy bűncselekmény történt-e. Az ügyben a Hargita megyei törvényszéki ügyészség nyomoz – tájékoztatott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az intézménynek kérdéseket küldtünk az ügy kapcsán, válaszaikkal frissítjük cikkünket.
Frissítés
A Hargita megyei törvényszéki ügyészség sajtószóvivője, Dan Gîlcescu az Agerpres hírügynökségnek csütörtökön elmondta: a két húsz év körüli Bákó megyei fiatal mellett egy állatkábító pisztolyt találtak. Az ügyészség egyelőre gyilkosság gyanújával nyomoz az ügyben, de azt sem tartják kizártnak, hogy gyilkosság, majd öngyilkosság történt. A halál pontos okát boncolással állapítják meg a csütörtöki nap folyamán.
Az ügyészek eddigi információi szerint a fiatalok hozzávetőlegesen egy éve alkottak egy párt, és a megtalálásuk előtt egy nappal távoztak otthonról.
Frissítés
Az ügyet emberölési esetként kezeli a Hargita megyei törvényszéki ügyészség. Azt, hogy a testeken talált sebeket azzal az állatok elkábítására szolgáló eszközzel okozták-e vagy sem, amelyet az autóban találtak, a további vizsgálatok derítik ki – nyilatkozta a Hargita Népe érdeklődésére Dan Gîlcescu.
Frissítés
A törvényszéki ügyészség csütörtökön kiadott közleménye szerint a Csíkszeredai Rendőr-főkapitányság ügyeletese szerdán 17.36-kor kapott bejelentést B.E. nevű személytől, miszerint két holttestet talált a szépvízi víztározó közelében levő erdős területen álló autóban. A helyszínre érkező járőrök a Bákó megyei jelzésű személyautóban két elhunyt személyt – L.B.-t és C.A.G.-t – azonosítottak.
A családtagok szóbeli nyilatkozatai alapján a két elhunyt személy múlt vasárnap (október 19-én), körülbelül 23.30-kor indult el autóval a lány szüleinek otthonából ismeretlen irányba, anélkül, hogy értesítették volna szüleiket, rokonaikat vagy barátaikat. A két személy önkéntes eltűnését a család kedden (21-én) körülbelül 19.30-kor jelentette be a Bákó Megyei Rendőr-főkapitányságon (IPJ Bacău).
A Hargita megyei törvényszéki ügyészség a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályával együttműködve családon belüli erőszak ügyében folytatja a nyomozást annak érdekében, hogy tisztázzák a két személy halálának körülményeit – olvasható a jelentésben.

