Kerge Olimpia - Megvédték címüket a kalózok
A címvédő győzelmével ért véget a Hargitafürdőn szervezett Kerge Olimpia. A rendezvénynek az sem ártott meg, hogy a díjkiosztó idejére az időjárás is „megkergült”: éppen akkor esett az eső. A helybeliek aligha bánták meg, hogy befogadták a rendezvényt, ugyanis a település valamennyi szálláshelye „gazdára” talált.
[caption id="attachment_66703" align="aligncenter" width="2600"] A győzelem felé vezető úton. Meggyőzte a zsűrit a kalóztámadás Fotók: László F. Csaba[/caption]
Korán elindultunk szombat reggel Hargitafürdőre. Nem véletlenül siettünk: az óriási érdeklődés és zsúfoltság miatt kénytelenek voltak jóval a cél előtt parkolni azok, akik később jöttek, ugyanis a szervezőknek korlátozniuk kellett a forgalmat. Nekünk szerencsénk volt: csaknem 1 kilométerre meg tudtuk közelíteni a rendezvény helyszínét. Visszafelé azonban elképesztő látványt nyújtott a hosszú kilométereken át kígyózó autók sora.
[caption id="attachment_66778" align="aligncenter" width="2600"] A sport felhőtlen öröme. Nem kergültek meg, csak jól érezték magukat a fiatalok[/caption]
Szoros volt a verseny
A versenyre összesen tizenegy csapat nevezett be, Mezey Zsolt főszervező, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás képviselője szerint idén voltak a leglátványosabbak a Kerge Olimpiára benevezett járgányok. A nap végén valamennyi résztvevőt díjazták, mindnyájan megkapták a csíksomlyói Vitos Kerámia készítette kupát.
A főszervező ugyanakkor úgy vélekedett: minden eddiginél szorosabb versenyben dőlt el, hogy ki nyeri a fődíjat, azaz a csíkcsicsói önkormányzat által felajánlott kecskét. Már a csíkmadarasi fúvószenekar kollektív lecsúszása is látványos volt, a verseny azonban a Le-Pár-Ló (ezt románra tükörfordítással Jos Pereche Cal-nak fordították) és a Karib-tenger kalózai című filmből ihletődött Fekete Gyöngy Fregatt között dőlt el utóbbi javára – pedig a Le-Pár-Ló működő lepárló volt, a csapat a helyszínen főzött is vele pálinkát.
[caption id="attachment_66779" align="aligncenter" width="2600"] Úttőrő tank. A Bocskoros Harcosok az elsők között csúsztak[/caption]
A győztes csapat egyébként a címvédő, sőt két ezüstérmük mellett az idei az ötödik győzelmük. A 7,2 méter hosszú és 4 méter magas hajó vitán felül a leglátványosabb volt, ráadásul a legénység sem volt rest kalózruhába bújni, ez billentette javukra a mérleg nyelvét. Már éppen távozni készültünk, amikor megállított minket egy beszélgetés erejéig az egyik kalóz. Elmondta: 15 éve együtt dolgoznak, rutinos már a csapata, évek óta tervezték, hogy elkészítsék a kalózhajót.
– Évekig halogattuk a tervet, hogy a Karib-tenger kalózainak hajóját elkészítsük, mert mindig voltak jobb ötleteink is – avatott be a részletekbe Szentes Antal csapatvezető, „a Madéfalvi veszedelem kalóza, kerge tanácsos”.
[caption id="attachment_66780" align="aligncenter" width="2600"] Pálinkafőző Anonymus. Célzóvíz nélkül is eltalálta a közönséget[/caption]
Elkeltek az szálláshelyek
A kissé bohókás téli sportseregszemlét tehát meglehetősen nagy érdeklődés övezete. Ennek örült a legjobban Mezey Zsolt főszervező is.
– A célunkat elértük, mert Hargitafürdőn valamennyi szálláshely elkelt. Ez is volt a szándékunk, hogy ha már itt rendezzük az eseményt, akkor a helyiek érezzék, hogy van értelme – közölte a főszervező.
A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a Csíkcsicsói Közbirtokosság által szervezett rendezvényt Hargita Megye Tanácsa, a Csíki RMDSZ, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Csíki Sör támogatta.
Kiss Előd-Gergely
A cikk a Hargita Népe március 12-i számában jelent meg.