Kájoni János szellemisége kötelez
A csíkcsicsói Kájoni János Általános Iskola névadásának huszonötödik évfordulójára emlékezett péntek délelőtt a tanintézmény munkaközössége. „Kájoni János szellemisége kötelez. Hadd idézzem őt: Édes hazámnak akartam szolgálni – ez a gondolata kísérjen munkánk során minket is” – szólt az évfordulós ünnepségre összegyűlt közösséghez Holló Edit iskolaigazgató.
[caption id="attachment_29854" align="aligncenter" width="620"] Holló Edit iskolaigazgató köszöntötte az ünneplőket. Szolgálat Fotó: László Róbert[/caption]
Huszonöt évvel ezelőtt ünnepélyes keretek között vette fel az akkori csíkcsicsói 2. számú általános iskola a ferences szerzetes Kájoni János nevét.
– Kájoni János szellemisége azóta kötelez minket, pedagógusokat arra, hogy jóra neveljünk, az emberi értékeket közvetítsük diákjaink felé, a tanulókat pedig arra, hogy képességeikhez mérten hasznos tagjai legyenek közösségüknek, a társadalomnak – mondta az ünnepségen Holló Edit.
Az iskolaigazgató röviden vázolta az oktatási intézmény épületében az elmúlt huszonöt évben elvégzett megvalósításokat: mellékhelyiségek, iskolai bútorzat és az óvoda felújítása, a központi fűtés bevezetése, sportterem építése. Jó pár évvel ezelőtt, 2008-ban kezdődött el, és idén az utolsó helyiség felújításával befejeződik az osztálytermek korszerűsítése is.
– Nehezen, de sikerült stabilizálnunk a községben 2010-től működő napközis csoportunkat is. Az iskolaközösség nevében köszönöm az iskolánk iránt tanúsított figyelmet és támogatást a helyi és megyei önkormányzatoknak – szólt az igazgató.
Az évfordulós ünnepségen jelen volt Tánczos Barna szenátor, Hargita Megye Tanácsának küldöttsége és a helyi önkormányzat képviselői, régi diákok és a tanintézmény nyugalmazott pedagógusai is.
A tanintézmény 1991-ben 328 diákkal, 15 osztályban kezdte működését, azóta a gyermeklétszám állandó csökkenésben van a településen, jelenleg 235 gyermek tanul az iskolapadokban.
Pál Bíborka