Ismét Úzvölgyébe készülnek Mihai Tîrnoveanuék
Június 13-án, csütörtökön a Calea Neamului (A Nép Útja) nevű szélsőségesen magyarellenes csoport ismét felkeresi az úzvölgyi katonatemetőt. A szervezet vezetője, Mihai Tîrnoveanu tájékoztatott erről a Facebook-oldalán.
„Istennel az oldalunkon a Román Nemzet Diadaláért! Úzvölgyében leszünk Urunk mennybemenetelének napján, a hősök napján, csütörtökön, június 13-án, 17 órakor” – közölte a közösségi médiában a Calea Neamului vezetője.
Tavaly július elején a Calea Neamului egyesület szervezésében körülbelül százan gyűltek össze az úzvölgyi katonatemetőnél a meghirdetett időpontban, és százötven fakeresztet állítottak fel az előzőleg illegálisan elhelyezett és bírósági döntés után eltávolított ötven betonkereszt helyére. Április végén a csíkszeredai ügyészség vádemelés nélkül lezárta a tavaly Mihai Tîrnoveanu ellen indított büntetőeljárást az úzvölgyi temető ügyében. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke akkor elmondta, hogy megfellebbezik a döntést.
Mint ismert, a Bákó megyei Dormánfalva (Dormănești) korábban emléket állított olyan román katonáknak, akikről azt gondolták, hogy ott vannak eltemetve, ám hamar kiderült, hogy az első és a második világháborúban elesett román katonákat nem ott, hanem a kománfalvi (Comănești) hősök temetőjében helyezték örök nyugalomra, amit még a román hatóságok is elismertek.
Legutóbbi székelyföldi akciójuk során, március 21-én, Tîrnoveanu és csapata Sepsiszentgyörgy főterén órákon át rendkívül hangosan játszott román hazafias dalokat.